eur:
399.61
usd:
361.26
bux:
73577.88
2024. október 2. szerda Petra

Karikó Katalin reagált a beszervezési ügyben

A világhírű biokémikus aláírta a beszervezésre vonatkozó dokumentumot, de nem adott semmilyen jelentést.

Bálint László 2017-ben megjelent, „A hálózati nyilvántartás szereplői” című könyvében az szerepel, hogy Karikó Katalint 1978-ban Lengyel Zsolt álnéven szervezte be a szocialista kémelhárítás. A karton szerint beszervezője és kapcsolattartója Salgó László későbbi országos rendőrfőkapitány, akkor a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hadnagya volt – írja a Magyar Hang.

Az úgynevezett 6-os karton adatait felsoroló szócikkben az szerepel, hogy a tudóst az állambiztonság III/II-es csoportfőnöksége foglalkoztatta, titkos megbízott minősítéssel, úgynevezett „hazafias alapon” – írja a portál.

A lapnak Bálint László most elmondta: a könyvben leírtakért felelősséget vállal, az adatokat ma is leírná, de fontosnak tartja a körültekintő értelmezést.

Az ügyben nyilatkozatot adott ki az mRNS-vakcinák kifejlesztésében kulcsszerepet vállaltó, 1985 óta az Egyesült Államokban élő biokémikus.

„Tény, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdtem dolgozni, felkerestek, megtaláltak, kényszerválasztás elé állítottak. Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, „bűnös” múltjára hivatkozva, engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg. Azt tudtam, hogy édesapámat 1957-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, munkahelyéről elbocsátották, 4 évig munkát nem kapott. Tudtam, hogyan működik az a rendszer, féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot” – írta.

„Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam. Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem.

Az elmúlt 36 év alatti kutatómunkámat, tevékenységemet az emberek gyógyítása érdekében folytattam. Többé soha, senki nem tudott megtörni, céljaimtól eltávolítani” – olvasható a nyilatkozatban.

Címlapról ajánljuk

Kis-Benedek József: Irán maga lépett akcióba, és ez az eszkaláció irányába mutat

Izrael nem számított az iráni csapásra, Teherán viszont nem akart nagyobb támadást indítani – értékelte az újabb közel-keleti konfliktust Kis-Benedek József. A biztonságpolitikai szakértő beszélt arról is, hogy Irán a Nyugat által eddig nem ismert rakétákkal támadott, amelyek nagyon gyorsan elérték Izrael területét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×