Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Az új koronavírussal fertőzött betegek kezelését végző intenzív osztály munkatársa a prágai Általános Egyetemi Kórházban 2020. április 7-én.
Nyitókép: Petr David Josek

"Nem vagyunk oltásellenesek" – jelentkezett két vérrögképződéses magyar beoltott

Csak egyikük kórházi zárójelentésében van utalás arra, hogy összefüggésben lehet a trombózis az oltással.

Április 6-án kapott AstraZeneca-oltást két nő, pár nappal később mindkettejüknek mélyvénás trombózisa lett, később azonban mindketten értesültek további hasonló esetekről, miközben a hivatalos tájékoztatás nem szól ilyenekről – olvasható a 444.hu összeállításában.

Ismert, ugyanezekben a napokban jelentette be hivatalosan az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), hogy a vérrögképződés az AstraZeneca oltás nagyon ritka mellékhatása, ezt követően állt le számos ország az oltás alkalmazásával, illetve korlátozták azt például életkor szerint. Az EMA később rögzítette, hogy az AstraZeneca vakcina pozitív hatásai bőven túlszárnyalják a súlyos mellékhatások esélyét.

A két jelentkező nő nyilatkozatában rögzíti, hogy nem oltásellenes, csak "normális kommunikációt" szeretne, illetve azt, hogy ne adjanak be bárkinek bármit, "másokkal ugyanez ne történhessen meg".

Az egyik nő 37 éves, 15 éve fogamzásgátlót szed, a családban nem volt trombózishajlam, a háziorvos ennek ismeretében javasolta esetében az AstraZenecát, mellé Aspirin Protect szedését. A nő nem kapott arról tájékoztatást, hogy milyen tünetekre kell figyelnie oltás után. Három nap után semmi baja nem volt, de

a negyedik napon elkezdett fájni a dereka, majd a lába zsibbadt, estére be is dagadt. Másnap reggel a kórházban derül ki, hogy a lágyéka környékén vérrög alakult ki.

Később gyógytornásza mondta neki, hogy nem ő az egyetlen, aki így járt, így ismerkedett össze egy másik sorstársával. Közben a kórházból utólag több orvos is felhívta, hogy a covidos múltja iránt érdeklődjön.

A 46 éves sorstársat is ugyanakkor oltották, neki édesapja révén volt már trombózisos eset a családban. Ő

két nappal az oltás után érzett nyilallást a lábában, és napokig úgy érzékelte, hogy valami nincs rendben. A háziorvosához elmenve kiderült a trombózis, onnan már azonnal a kórházba vitték.

A háziorvos akkor elszólta magát, hogy aznap már nem is az első ilyen eset, akit oltás után trombózissal kórházba szállítottak.

Az ő zárójelentésébe már beleírták, hogy valószínűleg az AstraZeneca oltás válthatta ki a mélyvénás trombózist, de őt nem hívta fel később senki. Három hete nem tud dolgozni, ülnie nem szabad, sétálni pedig fájdalmas. Van rá esély, hogy élete végéig vérhígítót kell szednie.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×