Infostart.hu
eur:
380.87
usd:
322.45
bux:
0
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor: tudom, a mostani érettségi nehezebb, de sok sikert

Bátorító szavak minden vizsgázónak a miniszterelnöktől.

Egykori középiskoláját, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumot felkeresve kívánt sok sikert az érettségizőknek Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő rövid videóüzenetében felidézte: az intézmény – ahol érettségizett – hajdanán lányiskola volt, és az ő osztályába is a 36 főből csupán hat fiú járt: „Életem legszebb évei voltak” – fogalmazott, arra is kitérve, hogy a mai napig elérzékenyül egy kicsit, amikor megpillantja a gimnázium épületét, hálával gondolva tanáraira, akik megpróbáltak belőle embert faragni.

Miközben felidézte érettségi vizsgáit is megjegyezte: tisztában van azzal, hogy a mostani érettségi nehezebb, mert nem volt személyes fölkészülési lehetőség, helyette digitális oktatás volt. Mégis, azt üzente bátorításként a vizsgázónak: minden tanulásra fordított óra, minden gondolat és tétel, amit megtanultak, biztosan eszükbe fog jutni, és szép emlékként marad majd meg nekik az érettségi.

„Sok sikert kívánok!” – zára szavait Orbán Viktor.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Iránban nem lehet semmit elérni pusztán légi csapásokkal

Szakértő: Iránban nem lehet semmit elérni pusztán légi csapásokkal

Irán egyrészt hajlandó tárgyalni, másrészt kemény visszavágással fenyegeti az Egyesült Államokat, amennyiben háborút kezdeményez – ennek kapcsán kérdezte az InfoRádió N. Rózsa Erzsébetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárát, a Világgazdasági Intézet munkatársát.

Szlovákiában már a legmagasabb kormányköröket is elérte az Epstein-botrány

Egyre több szlovákiai vonatkozás kerül napvilágra a Jeffrey Epstein amerikai pénzemberhez és elítélt szexuális bűnelkövetőhöz kapcsolódó, nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az ügy politikai hullámokat is vetett Pozsonyban: lemondott Robert Fico miniszterelnök egyik tanácsadója, és az ellenzék további magyarázatokat követel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×