Infostart.hu
eur:
381.01
usd:
321.07
bux:
127853.06
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Távvezeték a Duna fölött Magyarország és Szlovákia között – Forrás: Mavir
Nyitókép: Forrás: Mavir

Hét szomszédunkból hattal összekötöttük villamosenergia-hálózatunkat

Erről Szijjártó Péter beszélt Gyönyün, a Magyarországot és Szlovákiát összekötő távvezeték átadásán.

Magyarország és Szlovákia között soha nem volt ilyen jó a kapcsolat, mint most – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, ahol Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel és pénzügyminiszterrel átadták a Duna felett átívelő, két országot összekötő távvezetéket.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a jó szomszédi viszony kifejezést már szó szerint érthetjük a két ország között, mert nem azzal foglalkozunk, ami szétválaszt, hanem azzal, ami összeköt.

Hangsúlyozta, hogy a Gönyű és Bős (Gabcíkovo) közötti, másfél kilométeres, valamint a Sajóivánka és Rimaszombat (Rimavská Sobota) közötti, 23 kilométeres távvezetékekkel két ponton kötötte össze a két ország a távvezetékét, amelyek egyenként 400 kilovoltosak.

Távvezeték a Duna fölött Magyarország és Szlovákia között – Forrás: Mavir
Távvezeték a Duna fölött Magyarország és Szlovákia között – Forrás: Mavir

Hozzátette, hogy ezek a távvezetékek nemcsak Magyarország, hanem egész Közép-Európa biztonságos energiaellátását javítják, hozzájárulnak a villamosenergia átviteli rendszerű stabilitásának növeléséhez, támogatják a megújuló forrásokból származó villamosenergia észak-déli irányú áramlását, és elősegítik a nemzetközi villamosenergia-piac fejlődését.

Elmondta, hogy magyar oldalon

a beruházás összege elérte a 13 milliárd forintot.

A fejlesztéseknek köszönhetően a bővülő nemzetközi összeköttetések legforgalmasabb észak-kelet-déli áramlási útvonalán biztosítják az egységes európai villamosenergia-rendszer egyensúlyát, emellett garantálja az észak-kelet-magyarországi térség hosszútávú ellátásbiztonságát is – mondta a tárcavezető.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta a tízmilliárd eurót, Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak és a hazai tőke harmadik legfontosabb célországa Szlovákia.

Hangsúlyozta, hogy 2010 óta a kölcsönös tisztelet jegyében lépésről-lépésre alakította ki a két ország a jó kapcsolatokat, a legfontosabb cél pedig mindkét ország számára most az, hogy az összeköttetéseket minden lehetséges területen fejlessze, legyen szó a közlekedésről vagy az energiáról.

Kiemelte azt is, hogy

Magyarország a hét szomszédos ország közül hattal összekötötte a villamosenergia-hálózatot.

(Egyedül Szlovéniával nincs így kapcsolatunk a szomszédaink közül.)

Hozzátette, hogy az autóipar átalakulása és a klímacélok elérése is azt vetíti előre, hogy növekedni fog a villamosenergia-igény a következő időszakban, ezért fontos, hogy Magyarország a nukleáris és a megújuló energiaforrások kapacitásának növelésével biztosítsa az ország és a gazdaság működéséhez szükséges villamos energiát.

Szijjártó Péter köszönetét fejezte ki a magyar és a szlovák kivitelezőknek, a Mavir Zrt.-nek és a SEPS a.s.-nak, hogy a koronavírus-járvány ellenére is időben be tudták fejezni a kivitelezést, egyben jelezte, hogy Magyarország felkészült az energiabiztonsági kihívásokra, a magyar emberek és a vállaltok az energiaellátás terén is biztonságban érezhetik magukat.

"A rezsicsökkentés eredményeit megvédjük

és folytatjuk azon intézkedéseket, amelyek elérhető, stabil és olcsó energiát biztosítanak mindenkinek" – szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.

Távvezeték a Duna fölött Magyarország és Szlovákia között – Forrás: Mavir
Távvezeték a Duna fölött Magyarország és Szlovákia között – Forrás: Mavir

Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter is arról beszélt, hogy ma utak, hidak és a két távvezeték is összeköti már a két országot, amelyek azt jelzik, hogy szoros a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között.

Hozzátette, hogy a távvezetékek Szlovákia számára is biztonságosabb energiaellátást jelentenek.

Biczók András, a Mavir Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a két ország összekötésének célja az volt, hogy növekedjen az ellátás biztonsága.

Hozzátette, hogy ez a hálózat Portugáliától Törökországig tart és minden egyes változását minden ország megérzi az ellátásban.

Peter Dovhun, a Seps a.s. elnök- vezérigazgatója arról beszélt, hogy a két ország távvezetékének összekötése jelképe annak is, hogy egész Európa magáénak vallja a zöld politikát, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését.

Hozzátette, hogy ez az összeköttetés összeurópai kontextusban további lépéseket jelentenek egy nagy energiaátviteli rendszer felé, ahol nagyobb kockázatok nélkül biztonságosabban lehet eljuttatni az energiát az embereknek és a vállalatoknak.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×