Infostart.hu
eur:
387.71
usd:
329.36
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Pixabay

Itt a fordulat: jön az utánpótlás az építőiparban

A szakiskolákba jelentkezők szám hosszú évek rossz tendenciája után megugrott, javult a helyzet a mérnököknél is.

Jelentős változás mutatkozik az építőipari utánpótlás helyzetében. Úgy tűnik, egyre kedveltebb az ágazat a fiatalok körében. Az okokról Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének elnöke beszélt a Magyar Nemzetnek.

„Az építőiparban 2017 óta egyértelműen érezhető volt a szakmunkás- és a mérnökhiány – mondta a lapnak Koji László. – Ez a probléma a kétezres évek elejétől fennállt, de a 2008-ban kirobbant válság egészen 2013-ig elfedte a bajokat. A krízis elrejtette a szakképzés körüli nehézségeket. Abban az időszakban kevés volt a beruházás, nem kellett szembesülni a munkaerőhiánnyal. Úgy is, hogy tudtuk: 2005-től fokozatosan csökkent az iskolarendszerbe bekerülő és az onnan kikerülő szakmunkások és mérnökök száma. Ráadásul jött a recesszió, ami szintén visszavetette az építőipari szakma iránti érdeklődést. Ezért az utánpótlás helyzete 2014-re, 2015-re tragikus mélypontra süllyedt.”

Az idei beiratkozáskor megnőtt a jelentkezők száma. A szakiskolákba 40 százalékkal jelentkeztek többen, a mérnökök esetében is javulás tapasztalható. A kedvező fordulat az elnök szerint elsősorban a magasabb fizetés miatt következett be, a szakmunkások bruttó átlagbére 400 ezer, a mérnököké 650 ezer forintra nőtt. A szektor szempontjából jó fejleménynek tarja, hogy a következő négy-öt évben sok beruházás várható.

Vonzó a fiataloknak az is, hogy terjednek az építőiparban a modern, digitális eszközök.

Koji László rámutatott arra, hogy

a 2008-as válság után 2013-ig 35 ezer építőipari szakember vállalt munkát külföldön, ebből a koronavírus-járvány első hullámakor több ezren visszajöttek.

A múlt nyáron azonban ismét visszamentek külföldre, igaz, több százan közülük itthon maradtak. A második és harmadik hullám idején azonban ez a mozgás elmaradt, aki kint dolgozott, az az ottani munkát választotta. Ez igaz a hazánkban foglalkoztatott nem uniós állampolgárokra is. Ők, mintegy 15 ezren, Magyarországon maradtak.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×