Infostart.hu
eur:
375.53
usd:
317.91
bux:
127861.28
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: máv

Már dolgoznak a nagygépek a ceglédi vonalon

Megkezdték a "nagygépek" az ágyazatrostálási munkálatokat a ceglédi vonal Vecsés-Üllő-Monor szakaszán.

A 20 milliárd forintos kormányzati támogatással megvalósuló felújítás befejezése után ezen a szakaszon is megszűnhetnek a sebességkorlátozások - közölte a Mávinform.

Azt írták, hogy a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal (100a) a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája, kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén, április 6-tól a Vecsés­-Üllő-Monor szakaszon folytatódott és a tervek szerint több fázisban az ősz végéig tart.

A kivitelezést a MÁV FKG végzi több mint száz szakember közreműködésével, számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával - tették hozzá.

Közölték azt is, hogy

Vecsés és Monor között 33 kilométernyi vasúti pályát újítanak fel,

elvégzik a szükséges váltócseréket, megerősítik a felsővezeték-hálózatot. Öt közúti átkelőhely is megújul a nyílt vonalon és az ezekhez csatlakozó utak aszfaltozását is elvégzik.

Vecsésen a Virág utca és Rudolf köz közötti gyalogos felüljárót is felújítják. Vecsés, Üllő és Monor állomásokon megújul a biztosítóberendezés, Üllőn átépítik a fővágányokat, a váltókat is kicserélik, megerősítik a felsővezeték-hálózatot. A naponta mintegy hétezer utas által igénybe vett monori állomáson a meglévő pályainfrastruktúrát újítják fel és az útátjárót is átépítik - ismertették a részleteket a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×