Infostart.hu
eur:
380.6
usd:
322.71
bux:
130474.51
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Pixabay

Robbanásra számítanak a Balatonnál

Kiderült, hogy mind a Budapest-Balaton kerékpárút, mind a Balatoni Bringakör nyomvonala körül akadnak viták, amelyek késleltethetik a kivitelezést.

A Balatonnál a vasúti közlekedésben az idén nyáron már a 2019. évihez hasonló utasforgalom, a kerékpáros turizmusban pedig robbanás várható - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) szakmai online-fórumán.

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy a Balaton felé tartó, illetve ott közlekedő vonatokon már tavaly is 32 százalékkal nőtt a kerékpárjegy-értékesítés. Idén az első 3 és fél hónapban pedig már százezer balatoni kerékpárjegyet értékesítettek, ami 60 százalékos növekedés a 2019-es, bázisnak tekinthető év azonos időszakához képest.

A MÁV-csoport ezért a maximumra növeli a kerékpárszállítási kapacitásait

- tette hozzá.

Az utasforgalomban a vasúttársaság a tavalyi visszaesés után az idén újra a 2019. évihez hasonló, 1,7 millió balatoni utasra számít - mondta a vezérigazgató-helyettes. Az autózással szembeni versenyképesség javítása érdekében a nyáron jelentős menetrend- és szolgáltatásfejlesztést hajt végre a vasúttársaság.

Kormányos László kiemelte, hogy a nyári menetrend hatályba lépésétől, június 19-től az északi part egy szakaszán befejezett villamosításnak köszönhetően sűrűbb és gyorsabb lesz az utazás; átszállás nélkül, modern, klímás, alacsonypadlós Flirt motorvonatokkal lehet majd utazni Budapesttől Balatonfüredig. Az északi part fővárosáig óránként közlekednek az új InterRégió-járatok, Tapolcáig kétóránként indulnak InterCity-k, a déli partra pedig felújított kocsikon utazhatnak az InterCity-ket választók. Várhatóan július közepétől pedig új, saját gyártású IC+ 1. osztályú és bisztró-kocsikat állítanak forgalomba - sorolta.

Az éjszakai bagolyvonatok a korábbi szezonokhoz képest gyakrabban, és az északi parton Keszthelytől Székesfehérvárig közlekednek majd. Javulást ígér a MÁV-Volán-csoport az autóbuszos ráhordásban is.

Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója szintén arról számolt be a fórumon, hogy tavaly mintegy 25 százalékkal nőtt a kompokon szállított kerékpárok száma a korábbi évhez képest. A "boom" az idén folytatódott: az első hónapokban megduplázódott a komppal átkelő kerékpárok száma a korábbi évek hasonló időszakához képest.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese arról tájékoztatott, hogy

befejeződik a Szabadbattyán-Balatonfüred vonalszakasz villamosítása, a folytatás, azaz a Füred-Tapolca-Keszthely szakasz villamosításának tervezése pedig elindul az ősszel.

Ismertetése szerint a következő egy-két évben kerül sor öt dél-balatoni vasútállomás rekonstrukciójára (Zamárdi, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonboglár és Balatonfenyves), és a felújítás további 8 helyszínen folytatódhat, ha lesz rá forrás. Balatonfenyvesen csatlakoztatni kívánják a kisvasút végállomását a helyi vasútállomáshoz. Az észak-balatoni vonalon is terveznek állomásrekonstrukciókat és akadálymentesítéseket, ezekhez azonban még nem biztosított forrás.

A kerékpárút-fejlesztésekről szólva Nyul Zoltán elmondta, mind a Budapest-Balaton, mind a Balatoni Bringakör nyomvonala körül akadnak viták, amelyek késleltethetik a kivitelezést. Megkezdődött a Siófok-Pécs útvonal megvalósításának előkészítése, ami összesen 174 kilométernyi kerékpárút-fejlesztést jelent. A Zalaszentiván-Kehidaskustány (EuroVelo 14) közötti közel 11 kilométeres kerékpárút tervezését az idén befejezik - tájékoztatott.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×