Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
András Klára, az Egis Gyógyszergyár osztályvezetője, aki átvette az egymilliomodik SZÉP-kártyát Budapesten, az egykori Honvéd Főparancsnokság felújított épületében 2014. augusztus 28-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

170 milliárd forint felhasználása válik könnyebbé

Az új rendelet szerint a Szép-kártya szálláshely alszámláján lévő összeget már a vendéglátás alszámlát elfogadó szolgáltatóknál is el lehet költeni, és ez fordítva is igaz.

Idén év végéig a Széchenyi Pihenő Kártyával bármelyik alszámláról lehet költeni a Szép-kártya által engedélyezett célokra - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

A kormányrendelet szerint a Szép-kártyával az eredeti alszámlánál meghatározott tevékenységi körbe tartozó szolgáltatás ellenértékének megfizetésére egy másik alszámlán lévő egyenleg is elfogadható, illetve a kártyabirtokos az egyes alszámlákon lévő pénzeszközt másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is felhasználhatja.

A könnyítés szerint tehát például a szálláshely, vagy a szabadidő zsebből is lehet költeni vendéglátásra, és fordítva.

A rendelet a kihirdetését követő 10. napon, vagyis április 25-től lép hatályba.

A versenyszférában idén is a korábbi 450 ezer helyett 800 ezer forint tölthető fel rekreációs célokra, míg a költségvetési szervek dolgozói esetén 400 ezer forint az éves juttatás kerete. Tavaly a feltöltések megközelítették a 300 milliárd forintot – írja a Magyar Nemzet.

A lezárások miatt sokan nem tudták elkölteni az alszámlákon megmaradt összegeket, így a feltöltésekből mintegy 170 milliárd forint áll a Szép-kártyákon.

Tavaly a vendéglátás alszámla pörgött a leginkább, ami a nyáron megnövekedett hazai turisztikai kereset mellett annak is betudható volt, hogy a korlátozások idején emelkedett a házhoz szállításos ételrendelés népszerűsége.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×