Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.64
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Újabb DK-s politikus lett a koronavírus áldozata

Kerezsán László 73 éves volt.

Koronavírus-fertőzés következtében meghalt Kerezsán László, a DK pilisi önkormányzati képviselője - közölte a párt.

"A koronavírus újabb, a hazájáért rendületlenül dolgozó, igazi DK-st vett el tőlünk" - írták.

Március közepén a tatai képviselő-testületben dolgozó Gyűrüs Károly halt meg a járványban. Számos DK-s politikus kampányolt korábban valamilyen formában a keleti oltások ellen, majd közzétettek egy, az oltások felvételére buzdító videót - a nyilatkozataik változásáról itt írtunk.

A Magyar Nemzet április elején arról írt, hogy információi szerint a DK március végén koronavírusban elhunyt politikusa, Penz András februárban megkapta az értesítést a koronavírus elleni védőoltás időpontjáról és helyéről, ám ő visszautasította a felkínált kínai Sinopharm-vakcinát, ezért lehetséges, hogy saját pártja, a Demokratikus Koalíció felelőtlen kampánya okozta a hetvenegy éves politikus, a DK kistarcsai önkormányzati képviselőjének halálát.

A Fidesz a napokban közölte: miközben a baloldali pártok másokat lebeszélnek, politikusaik "magukat bezzeg sorban beoltatják". A baloldali pártok "felelőtlen kampányának az áldozata" az önkormányzati képviselőjük is, aki nem fogadta el a kínai vakcinát, majd megbetegedett és meghalt.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×