Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
322.01
bux:
131335.76
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pexels.com

Mentális pandémia veszélyére figyelmeztetnek

Vészharangot kongatnak a szakemberek: ha nem teszünk minimális erőfeszítéseket és nem avatkozunk be, akkor a koronavírus-világjárványt a mentális pandémia követi majd Magyarországon is.

A mentális pandémiának már most láthatóak az előjelei: egyértelműen megnőtt az erőszak, mind a családokon belül, mind az utcákon a közlekedésben, és többen fordították ezeket az indulatokat önmaguk ellen, mondta el az InfoRádiónak Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF) elnöke.

A szervezet úgy gondolja, hogy a pandémia olyan csapást mért az emberiségre, ezen belül Magyarországra, ahol szintén nagyon sok a – közvetlenül és közvetve – érintett csoport, ami lelkileg hatalmas érzékenységet váltott ki,

főleg az ismeretlenség és a váratlanság miatt.

102 éve nem volt ilyen, tette hozzá a szakember, aki szerint most azonnal fel kellene készülni arra, hogy mihelyst a járvány lecseng, „lelkeket ápoljunk”, máskülönben a következő pandémiát mentális pandémiának fogják hívni.

Radó Iván felhívja a figyelmet, hogy miként vehetjük észre családunkban vagy barátaink között a figyelmeztető jelzéseket. Elsősorban a megváltozott személyiségszerkezetre, tehát a viselkedés szignifikáns változására kell odafigyelni, ám különbséget téve a klinikai értelemben vett depresszió és a rosszkedv között. A PÉF elnöke megjegyezte,

sok esetben a probléma az, hogy a családok nem kommunikálnak,

pedig egy jó kapcsolatban az ember elmondja, hogy mi zavarja, mi bántja.

Vagyis az emberek közötti beszélgetés kulcsfontosságú, aminek egy normális kapcsolatban eleve működnie kellene, vélekedett a szakember, aki szerint tisztázni kell, hogy mik azok a sarokpontok, amik nehézséget okoznak. Továbbá biztatni kell a másikat, hogy őszintének kell lennie, ugyanakkor nem „fehérköpenyes” stílusban.

Radó Iván szerint a koronavírus-járvány okozta utóhatások kezelésére fel kell készülni, szerencsés esetben azonban nem lesz rá szükség.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×