Infostart.hu
eur:
380.81
usd:
322.11
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Egy repülőgép kémiai szúnyogirtószert permetez Nagykanizsa felett 2016. augusztus 4-én. A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési programban augusztus elseje és hetedike között légi módszerrel hetvenezer hektáron, földi eljárással pedig több mint negyvenötezer hektáron irtják a vérszívókat.
Nyitókép: MTI Fotó: Varga György

Hamarabb fejlődtek ki idén a balatoni szúnyogok, már gyérítették is őket

Másfél héttel járnak korábban a szúnyogok a Balatonnál, mint szoktak, de a száraz tél miatt kisebb területen kellett irtani.

Több mint ezer hektárnyi balatoni területen gyérítették a szúnyogokat az idén. Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség (BSZ) által megbízott szakértői csoport vezetője a sonline.hu megkeresésére elmondta: a légi beavatkozással a korán kirajzó, csípős szúnyogokat ritkították a tó körül.

A szúnyoglárvák az idén másfél héttel korábban fejlődtek ki a Balatonnál, ezért is kellett hamarabb elrendelni a gyérítést. Sáringer-Kenyeres Tamás kiemelte: mivel az idei tél nem volt annyira csapadékos, mint a korábbi években, ezért majdnem harmadával kevesebb területen végezte el a beavatkozást az irtással megbízott cég. A szakember hangsúlyozta: jól tudják, hogy mely területeken kell gyéríteni a vérszívókat, a „legfertőzöttebb” helyeket térképen jelölték meg.

„Húsz éve fejeződött be egy átfogó vizsgálat a tó körül – mondta Sáringer-Kenyeres Tamás. – Feltártuk a helyeket, amelyek potenciálisan szóba jöhetnek a biológia védekezésnél, ezért 2002 óta minden évben áttekintjük ezeket a területeket, és úgy határozzuk meg a gyérítési feladatokat. Jelenleg több száz szúnyogtenyésző hely van a térképünkön.”

Sáringer-Kenyeres Tamás hozzátette: folyamatosan figyelik a szúnyoglárva-tenyészhelyeket, így ha kikelnek és még több csapadék érkezik, akkor újra elrendelik a biológiai gyérítést. A szúnyoggyérítés mintegy tízmillió forintba került.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×