Infostart.hu
eur:
380.78
usd:
322.39
bux:
132633.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Semmelweis Egyetem

Merkely Béla lényeges információt közölt a gyógyultak beoltásáról

Hallgatói kérdésekre adott válaszokból derültek ki fontos információk.

A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ.

Merkely Béla a műsorban elmondta, hogy a kórházi oltópontokat ajánlja az időskorú, többfajta allergiától szenvedőknek.

A pajzsmirigybetegek bármelyik, Magyarországon elfogadott vakcinával beoltathatják magukat - közölte. Kitért arra is, hogy tetanuszoltás után két hetet kell várni bármilyen koronavírus elleni vakcina beadása előtt.

Több telefonáló panaszkodott, hogy bár fertőzöttek voltak, a vérükben nem mutattak ki antitestet, ugyanakkor mégis fél évre szóló, védettségi igazolást kaptak. Ezzel kapcsolatban a rektor azt mondta, nemcsak antitestes, hanem úgynevezett sejtes immunitás is létezik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Senki sem szeret a csúcson venni. Most olyan befektetéseket mutatunk, amik a csúcsról akár 70-90 százalékot estek, de amiket még mindig szeretnek a profik, a felértékelődési potenciál akár 70-140 százalék, és a grafikonok is izgalmasak. Ha olyan befektetéseket keresel, amik sokat estek, és van bennük potenciál, akkor ezeket érdemes megnézned! Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×