Infostart.hu
eur:
376.19
usd:
319.32
bux:
126142.49
2026. február 25. szerda Géza
Védőfelszerelést viselő ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az éjszakai műszakban a fővárosi Szent László Kórházban 2020. április 27-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Módosították a reggel közölt napi koronavírus-adatokat

Délelőtt korrekciót vezetett át a napi koronavírus-adatok tartalmán a hivatalos kormányzati tájékoztató portál.

Eredetileg azt közölték reggel, hogy 1167 fő van lélegeztetőgépen a koronavírussal összefüggésben. Ezt 1128 főre módosította most a portál, erről semmilyen tájékoztatást nem adtak ki, csak az MTI javításából lehetett észre venni.

Vagyis néhány óra alatt 39 fővel lett kisebb a hivatalos, lélegeztetőgépen lévők száma az adatközlésben

hívta föl a figyelmet a Portolio.

A gazdasági lap megjegyzi, a korábban közölt adat, tehát a lélegeztetőgépen lévők számának 100 fős növekedése új történelmi csúcsnak felelt meg, azt mutatva, hogy soha nem látott ütemben kerülnek kórházba súlyos esetek. A korrigálás után viszont egy nap alatt 61-gyel növekedett a gépen lévők száma, amelynél a harmadik hullám során már kétszer is volt magasabb növekedés (74 fő és 67 fő).

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, miután a Legfelsőbb Bíróság múlt heti döntése alapján érvénytelennek ítélte Donald Trump viszonossági vámjait, majd az elnök szintre rögtön új importvámokat jelentett be. Emellett a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, tegnap fordultak az amerikai tőzsdék, majd az ázsiai piacok is emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött, és Európában is jó hangulatban indult a kereskedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelent, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 25. 11:12
2026. február 25. 11:02
×
×