Infostart.hu
eur:
379.73
usd:
321.85
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A Nyugati pályaudvar melletti rozsdaövezet, ahol forgalomból kiállt vonatok állnak. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Bizottság dönt a rozsdaövezeti ügyekben

Közzétették a részleteket, hogy mi alapján vizsgálják meg a területeket.

Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy mi a rendje a rozsdaövezetek kialakításának. A területek kijelöléséhez részletes vizsgálatot kell lefolytatni és egy erre kijelölt bizottság dönthet a megfelelésről.

„A részletes vizsgálatot a rozsdaövezeti akcióterületekkel kapcsolatos ügyekért felelős miniszter folytatja le és készíti elő, a településfejlesztésért és településrendezésért, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért, a környezetvédelemért, valamint a közlekedésért felelős miniszter által kijelölt egy-egy személy részvételével működő öttagú Rozsdaövezeti Bizottság részére, amely állást foglal a kezdeményezéssel kapcsolatban. A Bizottság elnöke a miniszter által kijelölt személy” – olvasható a közlönyben

Az előzetes vizsgálat során megnézik, hogy az adott terület azonnali rozsdaövezeti akcióterületként vagy közép- és hosszú távú rozsdaövezeti akcióterületként azonosítható-e, megvizsgálják, hogy vannak-e a kijelölhetőséget kizáró okok.

Az ügyért felelős miniszter előzetesen megvizsgálja azt, hogy

  • „melyek a terület jövőbeli hasznosításának céljai, melyek a területtel kapcsolatos fejlesztési elképzelések – különös tekintettel a zöldinfrastruktúra-hálózatban betöltött és tervezett szerepére vonatkozóan –, azok megfelelnek-e a törvényben foglalt céloknak,
  • a fejlesztési elképzelések megvalósítása magában foglalja-e legalább egymilliárd forint teljes költségigényű építési beruházás vagy kármentesítési eljárással egybekötött építési beruházás megvalósítását,
  • és a kezdeményezés a részletes vizsgálat megkezdéséhez – a részletes vizsgálatra megállapított szempontok figyelembevételével – elegendő adatot tartalmaz-e.

A részletes vizsgálat több tényezőt is feltár, a területen végzett korábbi tevékenységektől, a tulajdonjogi és használati jogosultsági viszonyokon át a környezeti állapotig, a környezeti felelősségi kérdésekig. Megnézik, hogy a fejlesztési elképzelések mennyire illeszkednek a tágabb környezetbe és az ottani területhasználatokhoz, fejlesztésekhez, a fejlesztési elképzelések állami és önkormányzati tervekkel, a városzöldítésre irányuló tervekkel és célkitűzésekkel való összhangját és értékelik a terület közlekedési, közmű- és intézményi infrastruktúrájának. Mérleget vonnak a fejlesztések pozitív és negatív hatásairól.

Ha támogatást nyer a Rozsdabizottságtól a terület, akkor az előterjesztésnek javaslatot kell tennie. a terület helyrajzi szám alapú lehatárolására és a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánítására.

Az eredeti tervek szerint a rozsdaövezeti fejlesztések az 5 százalékos lakásáfához kapcsolódtak volna, ám végül ezt valamennyi új lakásépítésre visszavezette a kormány - emlékeztet a Portfolio.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×