Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
322.34
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) bejelentkezési oldala egy táblagépen a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában 2020. március 19-én. A Nagykanizsai Tankerületi központ a koronavírus-járvány miatti zavartalan digitális oktatás érdekében 48 eszközt osztott ki rászoruló tanulóknak az átmeneti időszakra.
Nyitókép: MTI/Varga György

Lépett Maruzsa Zoltán a Kréta hibája miatt

A köznevelésesért felelős államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására azt követően, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta rendszer és a kollaborációs tér.

Maruzsa Zoltán a Kossuth rádió keddi, Jó reggelt Magyarország! című műsorában hangsúlyozta: a cég vállalta a felelősséget a hétfői hibáért, és közleményben elnézést kért a szülőktől. "Ma bizonyítaniuk kell, bírnia kell a rendszernek a rohamot, ezt az elvárást világossá tettem. A tegnapi hiba nem fordulhat újra elő" - fogalmazott a politikus.

Szerinte nem elfogadható, hogy alábecsülték a terhelést. Ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél - fogalmazott.

Elmondta, a járvány harmadik hullámának felfutása indokolja a kontaktusszám csökkentése érdekében a köznevelési intézmények bezárását.

Ugyanakkor arra számít - folytatta az államtitkár -, hogy a tervezett egy hónapos időszak elegendő lesz arra, hogy radikálisan csökkenjen a fertőzésszám. Annál is inkább, mert időközben a tömeges oltás is zajlik, mindez pedig lehetővé teszi az intézmények újranyitását.

Közlése szerint az adatok azt mutatják, hogy tényleg csak a legindokoltabb esetben igényeltek a szülők gyermekfelügyeletet erre az időszakra.

  • Óvodai felügyeletet 8892 gyermek szülei, míg
  • iskolait 2679 gyerek szülei igényeltek.

Ez az óvodák esetében a teljes létszám 2,76 százaléka, míg az iskolások 0,37 százaléka.

A kollégiumok esetében az intézményvezetők engedélyezhetik a bentlakást indokolt esetben.

Maruzsa Zoltán kijelentette:

kockázat nélkül megszervezhető mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségi,

hiszen áprilisra a kontaktszámot csökkentő intézkedések és a tömeges oltás hatására leszálló pályán lesz a járvány. Emléketetett arra, hogy tavaly sem volt járványügyi hatása az érettséginek, miközben tavasszal 80 ezren tettek írásbeli, ősszel pedig 30 ezren szóbeli vizsgát.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×