Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Mikulássapka Zsolnay Vilmos szobrán Pécsen 2018. december 6-án.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Egy magyar város, ahol százmilliókkal segítik a bérlőket

Több mint kilencszáz bérlőnek 225 millió forint értékben biztosít díjkedvezményt Pécsen az önkormányzati tulajdonú Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH).

A társaság közleményében emlékeztetett arra, hogy a PVH a járvány kezdete óta már két, összesen több mint 300 millió forintos kedvezménycsomaggal segítette a vele bérleti szerződésben álló vállalkozásokat.

Azt írták: folyamatosan nyomon követik a bérlők gazdasági helyzetének alakulását, és "szem előtt tartva a pécsi vállalkozások többségének nehéz helyzetét", kedvezményeket nyújt nekik.

Mostani, harmadik kedvezménycsomagukkal kifejezetten a kormányrendelettel nem érintetteknek,a többi között alapítványi, vallási szervezeteknek, könyvesboltoknak, ruházati üzleteknek, fodrászatoknak adnak újabb, 10-80 százalék közötti engedményeket. Ebben a kedvezménycsomagban a kiemelt támogatást a nonprofit szervezetek mellett azok kapják, akik a nyitvatartási idejük csökkentésére kényszerültek, illetve akiknek az idegenforgalom, az egyetemisták elmaradása miatt csökkent a forgalmuk, azaz jellemzően a belvárosi üzletek bérlői.

A közleményben jelezték azt is, hogy ugyan a bérlőkkel kötött szerződés erre lehetőséget ad, a szerződésben foglalt díjak esedékes emelésétől 2021-ben a veszélyhelyzet teljes idejére eltekint a PVH.

Közölték, hogy a fenti intézkedéseken túl a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. továbbra is lehetőséget ad minden bérlőjének a fizetési határidő hosszabbítására, illetve részletfizetési megállapodásra, emellett a most bejelentett kedvezményeket akkor is biztosítják, ha június 30. előtt a kormány feloldaná a korlátozásokat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×