Infostart.hu
eur:
375.51
usd:
317.96
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Pexels.com

A kormány célja, hogy a magyar állatvédelem öt éven belül Európa élvonalába tartozzon

Ezért is indítottak el egy online felmérést, amely majd a gerincét adhatja a nemzeti állatvédelmi programnak - mondta el a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjújában.

Ovádi Péter közölte: az első nap már több mint harmincezren töltötték ki a kérdőívet, és ez is azt mutatja, hogy mennyi ember szeretné elmondani a véleményét az állatvédelemről.

"Az a célunk, hogy öt éven belül Magyarország Európa élmezőnyébe tartozzon az állatvédelem terén. Ennek megvalósításához őszinte beszélgetésekre és összefogásra van szükség. Egy olyan programot szeretnénk letenni a kormány asztalára, amellyel öt év múlva el fogjuk érni a kitűzött céljainkat" - fogalmazott.

Ovádi Péter elmondta, nagyon fontos felhívni az emberek figyelmét a felelős állattartásra, és lényeges az is, hogy az állattartó ne legyen konfliktusban azokkal, akik nem tartanak állatot. A problémamentes egymás mellett élés feltétele, hogy a szabályokat be kell tartani - mutatott rá.

Közölte, az Állatorvostudományi Egyetem elvállalta a felvilágosító oktatás megszervezését. A jövőben oktatást biztosítunk a civilszervezeteknek, a pedagógusoknak és a hatóságoknak - mondta Ovádi Péter hozzátéve: jó úton haladnak, az Állatvédelmi Központ is létrejött, elindult a párbeszéd.

Az állatkínzókra kiszabott büntetések kapcsán arról beszélt, hogy szerinte a jogszabályi környezet megfelelő, de az online felmérésben rákérdeznek arra is, van-e szükség további szigorításra.

Az állatvédelemről szóló kerekasztal-megbeszéléseken jelen vannak rendőrkapitányok, kormánymegbízottak is. A tapasztalat az, hogy az állatkínzások többsége nem jut el bírósági szakaszba sem, ezért fontos, hogy a civilszervezetek megfelelően tudják dokumentálni a cselekményt, és a hatóság segítségével olyan bírósági szakaszba juttassák el az állatkínzás bűntettét, hogy a bíróság is könnyebben tudjon ítéletet mondani - mondta Ovádi Péter, majd rámutatott arra is: sok esetben hiányzik a bizonyíték, amire szükség lenne.

Ugyanakkor elmondta, több olyan esetről is tud, amikor tényleges börtönbüntetésre ítéltek állatkínzót. Ennek lehet elrettentő hatása, de ezzel sem minden esetben ért egyet a szakma. Inkább magasabb bírságot, az állattartástól való eltiltást javasolják - tette hozzá Ovádi Péter.

A miniszteri biztos az interjúban kiemelte azt is, hogy az előírásokon túlmutató állatjóléti körülményeket is szeretnének biztosítani a gazdaságokban.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×