Önkéntesek is részt vesznek a hajléktalanokat segítő együttműködésben.
A rendkívüli hideg miatt a következő éjszakákon a hajléktalan embereket segítő szervezetek többszörös kapacitással lesznek kinn a főváros utcáin a hajléktalan emberek védelme és elhelyezése érdekében - közölte a főpolgármester.
Az életvédelmi feladatok ellátásában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Fővárosi Önkormányzati Rendészet (FÖRI) munkatársai is részt vesznek majd, a budapesti polgármestereket pedig arra kérte a főpolgármester, hogy a kerületi közterület-felügyeletek is hasonlóképpen járjanak el.
A széles körű együttműködésben önkéntesek is részt vesznek majd. A BKK és a FÖRI autókkal, a Budapesti Bike Maffia, a Józsefvárosi Önkormányzat, az Utcáról Lakásba Egyesület és A Város Mindenkié csoport által toborzott több mint hatvan önkéntes pedig biciklivel vagy gyalogosan járja majd végig Budapest egy-egy városrészét az esti órákban - közölte Karácsony Gergely.
A főpolgármester arra kért minden fővárosit, ha segítségre szoruló hajléktalan embert lát, tárcsázza a Menhely Alapítvány éjjel-nappal hívható diszpécserszolgálatát a 06-1-338-4186-os telefonszámon.
A főpolgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy a kihűléses halálesetek jelentős része fűtetlen otthonokban történik, az egyedül élő, idős emberek a leginkább veszélyeztetettek, ezért rájuk is fontos odafigyelni.
Diplomáciai üzengetést váltott ki Robert Fico szlovák miniszterelnök NATO-val kapcsolatos kijelentése, amelyre Petr Pavel cseh államfő is reagált. A szlovák kormányfő végül úgy fogalmazott: tiszteletben tartja, hogy a volt NATO-tábornok Pavel másként látja a kérdést, és szívesen harcolna, ő azonban a békét részesíti előnyben.
A mai világban a fenntarthatóság már nem csak egy hangzatos vállalati jelszó, hanem a mindennapi irodai működés egyik alapja. Azonban cégvezetői és munkavállalói szinten is sokan gondolják úgy, hogy a környezettudatosság bonyolult folyamat, amely komoly anyagi ráfordítást igényel.
A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Az USA és Dánia megállapodott Grönland biztonságáról, amelynek értelmében Washington jelentős katonai jelenlétet épít ki a sarkvidéki területen - erre reagálva valósággal felrobbantak az amerikai tőzsdéken jegyzett grönlandi vállalatok részvényei.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.