Infostart.hu
eur:
375.3
usd:
317.68
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Hiesz György gyöngyösi polgármesterjelölt Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnökének sajtótájékoztatóján, amelyet a párt kétnapos, mátraházi évadnyitó frakcióüléséről tartottak Gyöngyösön 2014. szeptember 5-én.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Beismerte Gyöngyös polgármestere, hogy soron kívül kapott koronavírus-oltást

Már január első napjaiban beoltották Hiesz Györgyöt, a város baloldali vezetőjét – erről a városi televízióban beszélt.

Először a Pesti Srácok írt arról, hogy jogosulatlanul juthatott hozzá a Covid-19 elleni védőoltáshoz Gyöngyös polgármestere, a 2019-es önkormányzati választáson a DK, a Momentum és az MSZP közös jelöltjeként indult Hiesz György. A politikus nem válaszolt az ügyben feltett kérdésekre, végül a városi televízió adásában ismerte el, valóban megkapta a vakcinát, amelyet az oltási rend szerint elvileg egyelőre csak egészségügyi dolgozók vagy idős otthonban élők kaphatnának meg.

Hiesz György elmondta, hogy január első napjaiban egy idősotthon lakóit oltották. Ekkor kapta meg ő és jó néhány más gyöngyösi is az oltást soron kívül – írja a heol.hu.

"Ekkor a szervezők közül valaki téves számot adhatott meg az oltást végző egészségügyi dolgozóknak, mivel több tucat vakcina megmaradt. Összesen másfél órája volt a személyzetnek arra, hogy eldöntse azt, hogy kukába kerül-e a vakcina – mondta a Gyöngyösi Televíziónak Hiesz György. – Mikor ezzel szembesültek, akkor értesítették a gyöngyösi háziorvosokat, akik pedig az általuk ismert, a körzetükben élő személyeket."

A polgármester szavai szerint kérték, hogy döntse el, szeretne-e oltást kapni, és ha igen, menjen a kórházba. Erre mindössze egy órája volt. Elmondta azt is, hogy mivel folyamatosan végzi munkáját, így ki van téve a fertőzés veszélyének, ezért úgy döntött, ha hívják megy, habár nem regisztrált.

Hiesz György azt is elmondta, hogy abszolút az oltás pártján áll, s mindenkit arra biztat, hogy oltassa be magát. Kiemelte, hogy ennek ellenére utólag már okosabb lenne: hibázott amikor döntött, és ezért elnézést kér.

A polgármester azzal védekezett, hogy nem tudja, az oltási sorrendre milyen protokollok vonatkoznak, és azt is kijelentette, hogy a gyöngyösi nem egyedi, elszigetelt eset, más városokban is történtek hasonlók.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történetében először átlépte a 3,5 milliárd eurót az Erste Group éves adózás utáni eredménye. Az év egészében 12%-os, csak a negyedik negyedévben 55%-os profitnövekedéssel sikerült új rekordokat elnérnie az osztrák bankcsoportnak. Alábbi grafikonjaink kiegyensúlyozott bővülésről árulkodnak, a hitelállomány például 6,4%-kal, a betétállomány 4,7%-kal bővült egy év alatt. Bár 100 euróból 62 eurót az osztrák és a cseh leánybank szállít továbbra is, euróban a magyar operáció nyeresége is emelkedett tavaly. A készpénzből finanszírozott, még nem konszolidált lengyel bankvásárlás miatt az idei osztalék mindössze 75 cent lesz a tavalyi 3 euró után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×