Infostart.hu
eur:
379.38
usd:
321.85
bux:
131132.43
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Keszthely látképe, a parton Hullám, a Balaton és a Helikon (b-j) szállóval 2020. február 15-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

A Balaton legjobb strandját hozná létre Keszthely

Egy építészeti ötletpályázat már lezárult, most a Keszthelyen élők és itt működő szervezetek javaslatait várják arról, hogy milyen fejlesztések valósuljanak meg a Balaton-parton, ahol négy kilométer hosszú sétányt is kialakítanak majd - közölte a város polgármestere.

Nagy Bálint (Fidesz-KDNP) elmondta: a hosszú évtizedekre meghatározó városfejlesztési elképzelések kidolgozására a múlt év végén kapott kormányzati támogatást Keszthely. Már lezárult az az építészeknek szóló ötletpályázat, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia írt ki, a szakmai zsűri 26 pályamunkáról dönt a következő hetekben.

Az önkormányzat most egy helyieknek szóló ötletbörzét hirdetett, amelyre február hetedikéig várják az itt élők vagy itt tevékenykedő civil és sportszervezetek javaslatait.

A polgármester jelezte: turisztikailag két fejlesztendő területe van a városnak, az egyik a Festetics-kastélytól a belvároson és a Helikon parkon át a központi strandig tartó területé, a másik pedig a déli kutyás strandtól és piknikkertől egészen majdnem Gyenesdiás határáig tartó mintegy négy kilométeres partszakasz megújítása. Ez utóbbira várják most az ötleteket, amelyeket felhasználva az év végéig kidolgozzák a parti terület fejlesztési terveit.

Az már biztos, hogy a teljes partszakasz hosszában ligetes sétányt alakítanak ki, megnyitva ezzel olyan területeket is, amelyek ma még zárva vannak a látogatók elől. Erre felfűzve olyan szolgáltatásokat, sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket kínálnának, amelyek 12 hónapon át elérhetőek.

A vasútállomás és a buszpályaudvar, valamint a hajókikötő környezetéhez kapcsolódóan új parkolókat is terveznek. A városi strand átalakításával a Balaton legjobb strandját szeretnék létrehozni kibővített területtel, új szolgáltatásokkal és zárt térben is használható sportfunkciókkal, rossz időben is igénybe vehető játszóházzal.

A déli partszakaszon megőriznék az Erzsébet-liget növény- és állatvilágát, piknikezési lehetőséget is kínálva, illetve megnyitnák a két vitorláskikötő területét is. Az északi területen a horgászok számára új csónakkikötő kialakítását tervezik - sorolta Nagy Bálint.

A polgármester beszámolt arról is, hogy a közeljövőben két szállodafejlesztés is indul magánberuházásban a Balaton-parton, és ezek várhatóan 2023-ig elkészülnek, párhuzamosan a parti sétány fejlesztési elképzeléseivel. A lebontott Via Hotel helyén februárban megkezdődik a kivitelezése az új, 126 szobás, négycsillagos szállodának, illetve szintén megkezdődik a Helikon Hotel korszerűsítése, ahol az eddiginél kevesebb, de tágasabb szobákat alakítanak ki ugyancsak négycsillagosra emelve a besorolását.

Nagy Bálint hozzátette: Keszthelyen jelenleg nagyon kevés a szállodai kapacitás, ezért az új hotelek több vendéget és ezzel együtt nagyobb adóbevételt is hoznak majd a városnak.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×