eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
Várakozók a milánói katonai kórház kertjében, ahol a hadsereg megkezdi a gyermekek influenza elleni oltását 2020. november 20-án, a koronavírus-járvány alatt.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Andrea Fasani

Az olaszok is mindjárt kezdik: már nyilvános az oltási tervük

Orvosok, ápolók és kutatók lesznek Olaszországban az elsők, akiket beoltanak a koronavírus elleni vakcinával december 27-én – jelentette be a Spallanzani római járványkórház.

A fertőző betegségekre szakosodott Spallanzani kórházegyüttes két orvosának, egy ápolójának, egy kutatójának és egy másik egészségügyi dolgozójának adják be a Pfizer és a BioNTech gyógyszercég közös oltóanyagának első adagját. Domenico Arcuri, a római kormány járványbiztosa elmondta, hogy Olaszország több más európai uniós tagállammal közösen december 27-én tartja az első, jelképesnek számító oltási napot, amely a V-day nevet kapta.

A sajtóval közölt forgatókönyv szerint az első 9750 adag oltóanyag december 24. és december 26. között érkezik meg Olaszországba. Az első vakcinaszállítmányt a Spallanzani speciális hűtőrészlegén helyezik el, és innen osztják szét az országszerte kialakított háromszáz oltóállomás között.

Az országon belüli szállítást a fegyveres erők biztosítják.

A tartományok feladata kijelölni, melyik egészségügyi központ vagy kórház képes tárolni az oltóanyagot a megfelelő körülmények között. Az első szállítmányból a legtöbb dózist a népesebb és a legtöbb beteget számláló északi régiók kapják meg. A tervek szerint Lombardiába december 27-én reggelig 1620 dózis érkezik meg, amelyeket a milánói Niguarda kórházban helyeznek el, majd innen osztják tovább a tartomány többi körzetébe. A déli Szicíliába majdnem hétszáz dózis érkezik.

A vakcina beadásához szükséges ismereteket az oltásra felkészített orvosok és egészségügyi személyzet az utóbbi hetekben internetes képzéssel sajátította el.

A tervek szerint országos oltási kampány január 6-án veszi kezdetét, a nagyobb létszámú oltás pedig január közepétől indul.

Elsők között az egészségügyi dolgozókat, az idősotthonok lakóit és azok dolgozóit oltják be, majd a 65 év felettiek következnek. A szakmájuk vagy koruk miatt kiemelt védelmet igénylők száma eléri a 11 milliót. Az oltásban való részvétel önkéntes és ingyenes.

Massimo Galli orvosprofesszor, a milánói Sacco kórház infektológusa kijelentette, hogy az elsők között oltatja be magát. Úgy vélte, az az orvos, aki nem oltatja be magát, jobb, ha távozik a szakmából.

Olaszországban időközben megkezdődött az Egyesült Királyságból az utóbbi napokban visszatért több mint 44 ezer olasz tesztelése. Eddig tucatnyi pozitívat szűrtek ki közülük az új típusú koronavírus erősebben fertőző mutációjával.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×