Infostart.hu
eur:
379.27
usd:
321.66
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Változtatott a vásárlások eloszlásán az idősidősáv felfüggesztése

Az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv szombati felfüggesztése óta egyenletesebben oszlik el a forgalom az üzletekben - írta a Világgazdaság a csütörtöki számában.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak úgy nyilatkozott: az idősáv felfüggesztésével a kormány jókor, jól döntött, minden korosztály védettebbé vált.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség azt mondta, hogy az idősáv feloldása már csak azért is "gordiuszi csomót vágott át", mert december 12-én, szombaton, a jövő csütörtökre eső december 24-ét dolgoztuk le, sok kereskedő pedig emiatt bizonytalan volt, hogy 8 órától 10-ig, vagy 9-től 11-ig kell-e védett idősávot biztosítania a 65 év felettieknek.

A kétórás időablakok kivezetésével a kereskedelmi dolgozók és a vásárlók is nyugodtabbak, az utóbbiak így könnyebben veszik tudomásul, hogy a kijárási korlátozással összefüggésben este hétig el kell hagyniuk az áruházakat - tette hozzá.

A Világgazdaság kitért arra is, hogy a várakozások szerint úgy mint tavaly decemberben, idén is csaknem 600 milliárd forintot hagyhatnak az élelmiszerboltokban a vevők.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×