Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Lenovo beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. szeptember 29-én. Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet. A kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül fel 8,2 milliárd forintból.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Szijjártó Péter bekérette az ukrán nagykövetet

A külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy Budapestre érkezik az orosz egészségügyi miniszter és csúszik az év végére tervezett Orbán Viktor–Vlagyimir Putyin találkozó.

Tiltakozik és magyarázatot követel az ukrán féltől a magyar diplomácia amiatt, hogy kedden nem engedték be Ukrajnába Grezsa István miniszteri biztost – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a minisztériumba kérették az ukrán nagykövetet amiatt, hogy a magyar politikust három évre kitiltották az országból arra hivatkozva, hogy Magyarország beavatkozott az ukrajnai önkormányzati választásokba.

A tárcavezető rendkívül barátságtalannak nevezte a lépést azok után, hogy november elején a viszony normalizálásáról egyezett meg ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával.

Ez nem illik ebbe a megállapodásba

– tette hozzá.

Budapest továbbra is elvárja, hogy Kijev tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot és a kötelezettségeit, valamint adja vissza a kárpátaljai magyaroktól elvett jogokat – emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve, Magyarország minden támogatást megad az itt élő ukrán közösségnek.

Kifejtette: azt várja, hogy a magyar–ukrán együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapulna.

Moszkva, Washington

A műsorban Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy

a világjárvány miatt várhatóan csúszik a magyar kormányfő és az orosz elnök erre az évre tervezett találkozója.

Hozzátette: a tervek szerint pénteken ülésezik a magyar-orosz kormányközi vegyes bizottság, és Budapestre érkezik az orosz egészségügyi miniszter, akivel együtt vezetik a testületet.

A magyar külügyek irányítója kitért arra is, hogy

elfoglalta állomáshelyét Washingtonban az új magyar nagykövet,

miután az amerikai kormányzat jóváhagyta Takács Szabolcs hivatalba lépését. Mint mondta, Magyarország továbbra is a kölcsönös tiszteleten alapuló jó kapcsolatokra törekszik az Egyesült Államokkal.

A teljes interjút meghallgathatják kedden este 6 órától az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×