Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
317.84
bux:
144233.92
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Facebook/Kásler Miklós

Kásler Miklós: megváltozott a járvány természete, két és fél hétre lehet tervezni

A kormány határozott és rugalmas intézkedéseket hozott a koronavírus-helyzet kezelésére, amelyek betartását most szigorúbban ellenőrzi – közölte az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsornak adott interjújában.

Azt lehet mondani, hogy 11-12 naponként megduplázódik a koronavírus-fertőzöttek száma, vagyis a kórházba kerülőké és az intenzív kezelést igénylőké is – mondta Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztérium YouTube- és Facebook-csatornáján közzétett videóban.

Most körülbelül két és fél hétre tud a kormány tervezni, mert megváltozott a járvány természete; tavasszal még három-négy hétre előre tudtak gondolkodni. "Ugyanakkor az intézkedések hatása megnyúlik. Tehát

ha szigorító intézkedések jönnek, annak az eredményeit majd négy-hat hét múlva élvezhetjük"

– jelezte az Emmit vezető miniszter.

Kitért arra is, a tavaszi első fázisban úgy kezdődött a járvány, hogy külföldről egy-egy ember behozta a vírust. Ha a fertőzöttet sikerült izolálni és a környezetét megvizsgálni, akkor meg lehetett akadályozni a vírus terjedését. A következő lépcső tavasszal a gócok kialakulása volt, amikor egy-egy közösségen belül, például idősotthonban jelentkezett a fertőzések legnagyobb része. A járvány jelenlegi fázisában pedig már közösségi terjedés van, ami azt jelenti, hogy bárki fertőzött lehet úgy, hogy akár nem is tud róla.

Kórház irányít kórházat, szakrendelőt, családorvost

Kásler Miklós az öttagú bizottságról, amely az állami kórházak vezető tisztségére tesz majd javaslatot, azt mondta, ez a magyar egészségügy teljes átalakulásának a része, de nyilvánvalóan összefügg a járvánnyal is, hiszen a pandémia "rendkívül markánsan mutatott rá a magyar egészségügy erényeire, erősségeire, de a hiányosságaira is".

Ennek megfelelően – emelte ki – sokirányú változás kezdődött meg: átalakul a magyar egészségügyi ellátás struktúrája is, és

a megyei kórházak felértékelődnek, irányítani fogják a megyében lévő városi kórházakat. Utóbbiak pedig összefogják az alapellátás családi orvosait, praxisközösségeit, járóbeteg-szakrendelőit.

"Tehát a megyei kórházigazgatóknak más képességekre van szükségük ahhoz, hogy a megnövekedett feladatoknak eleget tudjanak tenni. Éppen ezért olyan szakértőket kértünk fel, akik ismerik a magyar kórházak világát, ismerik a vezetőket, hiszen nem egyéni döntésekre készülődünk, hanem közmegegyezésre" – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy a legalkalmasabb embereket keresik a pozíciókra.

Arra a felvetésre, hogy a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben – második lépcsőben – 1,6 milliárd forint értékű fejlesztés kezdődik az Egészséges Budapest Program keretében, azt mondta, ez visszavezethető a kormánynak arra a szemléletére, amely szerint az egészségügy további folyamatos fejlesztése rendkívül lényeges.

"A Gottsegen Intézet a magyar kardiológiai hálózatnak a központja – hangsúlyozta Kásler Miklós. – Tehát a Gottsegennek az állapota meghatározza a magyar kardiológiai ellátórendszer egészét. Emellett nemzetközi hírű intézmény is, és az egyetlen olyan magyar kardiológiai intézet, amely a gyermekeket is és a felnőtteket is minden szív és keringési probléma esetén magas színvonalon alkalmas kezelni."

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Az amerikai fogyasztók egyre inkább két táborra szakadnak: míg a tehetősebbek továbbra is költenek, az alacsonyabb jövedelmű háztartások minden dollárt kétszer is meggondolnak. Ez alapjaiban rajzolja át a diszkont-kiskereskedelem erőviszonyait, ahol a Dollar General és a Walmart ugyanazokért a vásárlókért küzd, de teljesen eltérő stratégiával. A következő negyedévekben az dőlhet el, hogy a szűkülő pénztárcák világában a közelség és a kisebb bevásárlások, vagy a méretből fakadó árelőny bizonyul erősebb fegyvernek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×