Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Infostart

Jogellenesnek találta a dolgozók sztrájkját első fokon a Fővárosi Törvényszék

Jogellenesnek találta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozóinak sztrájkját elsőfokú végzésében a Fővárosi Törvényszék - közölte a Színház és Filmművészetért Alapítvány, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem újonnan kinevezett vezetése pénteken.

Az SZFE sztrájkbizottsága korábban nyolc - először hat, majd újabb két - pontos követelést fogalmazott meg a munkáltatóval, az SZFE vezetésével szemben, amelynek két pontját az SZFE vezetése teljesítette.

Az SZFE vezetése a sztrájkkövetelésben megfogalmazott 10 százalékos béremelésen túl további 15 százalékos fizetésemelést biztosít 2021. január 1-től az egyetem dolgozói számára. Emellett elfogadták azt a követelést is, hogy a korábbi munkarend szerint legyen lehetséges a munkavégzés - áll a közleményben.

Mint írják, a sztrájkkövetelésben megfogalmazott további hat pont alapján indított sztrájkot a Fővárosi Törvényszék végzése minden pont esetében jogszabályellenesnek ítélte.

Az SZFE vezetése által elfogadott két pont esetében azt is megállapította a bíróság, hogy a sztrájkot azelőtt kezdték meg a munkavállalók, hogy a törvényes határidő a sztrájk előtti kötelező egyeztetésre lejárt volna - olvasható a közleményben. Mint fogalmaznak, a sztrájkbizottság tagjai jogellenes sztrájkba hajszolták bele az SZFE munkavállalóit.

"Arra kérjük a sztrájkban résztvevőket, hogy az egyetem vezetésének irányítása mellett folytassák a munkájukat!" - írják a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×