Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos juttatásáról az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. június 5-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Kásler Miklós fontos üzenete a tanévkezdés előtt

Az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy milyen esetekben térhetnek vissza a digitális oktatához.

Kásler Miklós a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nyolc oldalon összegezte köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat. Azokból minden iskola ki tudja választani az adott intézményhez "passzoló" eljárásrendet, ami három dolog együttes teljesítését igényli - tette hozzá. A miniszter ezek között említette "a vírusnak a levegőn és a felületeken keresztüli terjedésének megakadályozását". Ennek - mint elmondta - minden lehetőségét felsorolták, azok teljesítése lehetséges. "Ehhez minden szakmai és anyagi támogatást a kormányzat megad" - hangoztatta.

Úgy fogalmazott: "a tanévkezdés ennek megfelelően hagyományosan indulhat, azzal a többlettel, hogy ezeket a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni".

Egyúttal figyelmeztetett arra,

  • kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását,
  • meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot,
  • szájmaszkot kell viselni
  • és nagyon gyakran kezet kell mosni.

Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban

rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.

Közölte: ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra.

Arról, hogy több mint tízezer, a hátrányos helyzetű fiatalok oktatását végző pedagógus kap egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatást, a miniszter elmondta: ők a többiekhez képest lényegesen nagyobb lelki és testi terhelésnek vannak kitéve, illetve a járvány idején folyamatosan foglalkoztak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy kijelöli azt a négyszáz hátrányos helyzetű települést, ahol a pedagógusok megkapják a bruttó 500 ezer forintos kiegészítő jövedelmet - közölte, azt is leszögezve, hogy az érintettek pályázat nélkül kapják meg az összeget. Az ellenzéki sajtóban megjelent, ezzel ellentétes információkra Kásler Miklós szerint nincs más magyarázat, minthogy "feszültséget akarnak gerjeszteni a pedagógusok között.

A minisztert kérdezték a 2021 és 2030 közötti időszakra vonatkozó köznevelési stratégiáról is, amelynek célja többek között a tehetséggondozás, az oktatás színvonalának erősítése és a pedagógusok megbecsültségének erősítése.

Kásler Miklós összegzése szerint 2030-ban a stratégia eredményeképpen az oktatás és a nevelés egyensúlyát szeretnék látni, amit korszerű módszereket használó, felkészült és megbecsült pedagógusok valósítanak meg modern infrastruktúra segítségével. Megjegyezte, hogy a kormány 2010 óta 796 milliárd forinttal többet fordított a köznevelésre, hiszen "az ifjúság a magyar nemzet jövője".

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai prémiumgyártókkal. A kínai technológiai óriás 2027-ben Németországban kezdi meg az értékesítést, ráadásul nem is egyedül érkezik: mögötte már ott sorakozik az Xpeng, a Li Auto és a Huawei által támogatott Aito is. Az első kínai hullám az alacsonyabb árakról és a gyorsan növekvő eladásokról szólt, a következő viszont már a BMW, a Mercedes és a Porsche legjövedelmezőbb piacát veheti célba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×