Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Fürdőzők a Balatonban Balatonlellénél 2020. július 10-én.
Nyitókép: Mohai Balázs

Berobbant a Balaton, és szeptemberben sem fékez

A márciusi leállás után a vártnál is jobb eredményt hozott az idei nyár a Balatonon. A Magyar Turisztikai Ügynökség most megnyújtaná a szezont, így a tó körüli egyéb lehetőséget bemutató kampányt indított.

Szerettük volna megmutatni a belföldi vendégeknek, hogy a turisztikai szezon nem ér véget azzal, hogy nem fürödhetünk a vízben, és a vízi élményekről le kell mondani, hiszen a Balaton lassan egész éves desztinációvá nőtte ki magát – mondta az InfoRádióban Könnyid László, a Magyar Turizmus Ügynökség vezérigazgató-helyettese, és hozzátette, kora ősszel, szeptemberben, de akár októberben is is sok aktív időtöltési lehetőség van a tó körül.

Az utóbbi időben felértékelődött az, hogy a család minden tagjának programlehetőséget tudjon adni a tó környéke.

Példaként a kerékpáros túrákat és a gasztroélményeket említette Könnyid László, de jelezte, szeptemberben az északi és a déli parton is számos pincészet várja a vendégeket, akik a szüreti mulatságoknak is részesei lehetnek.

A nyár tömegeket vonzott a Balatonra, a vendégek és a vendégéjszakák száma is a várakozások feletti volt.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, várhatóan a három nyári hónapban mintegy tízmillió vendégéjszakát töltöttek a vendégek a Balatonnál, és szerinte ez azért is óriási eredmény, mert márciusban a koronavírus-járvány miatt a teljes ágazat lenullázódott. A szakemberek pedig jóval lassabb belföldi felépüléssel számoltak.

A folytatás is ígéretes, mert a szeptemberi előfoglaltsági adatokból az látszik, hogy jól alakul a belföldi vendégéjszakák száma is, nagyon sokan, akik nyáron nem jutottak el vízpartra, az őszi pihenést választják. Ezzel pedig a Balaton körüli szolgáltatók piaci lehetőségei is bővültek, mert az eredetileg szezonálisan nyitva tartó éttermek így akár egy hónappal tovább működhetnek.

Az ügynökség újdonságokkal is készült, a Tourinform irodákban már elérhető az a Balaton-térkép, amely nem földrajzi értelemben mutatja be a tavat, hanem

tematizálva szerepelnek benne az időtöltési, szórakozási, kulturális lehetőségek.

Ez segít a tervezési folyamatban, hogy egy négy-öt napos pihenésből a legtöbbet hozhassuk ki a Balatonnál.

Könnyid László elmondta, a kampány elsődleges célpontja a Balaton volt, de ezzel elindítottak egy belföldi forgalomélénkítő kampányt is, amelyből profitálni fog Debrecen térsége, a Tisza-tó, vagy a Mátra-Bükk régió, ahol a Balaton után a legtöbb vendégéjszaka volt a nyári időszakban is, de szeptemberben is itt van a második legtöbb előfoglalás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×