Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
323.04
bux:
147680.83
2026. november 4. szerda Károly
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2018. november 23-án.
Nyitókép: MTI/Balazs Mohai

Orbán Viktor: újabb tiltó intézkedések jönnek

A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök elmondta: a magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a koronavírus-helyzet, ezért az a korábbi állítása, hogy Magyarország számára a legnagyobb veszélyt a fertőzés behurcolása jelenti, "nemcsak, hogy érvényes, de érvényesebb, mint korábban volt".

A kormányfő beszélt arról is, hogy Magyarországon tavasszal emberek tízezreinek az életét sikerült megmenteni a bevezetett intézkedésekkel, vagyis "van egy tudásunk" arról, hogyan kell védekezni a fertőzés ellen; elsősorban ezekre a tapasztalatokra kell építeni majd ősszel.

Szólt arról is, hogy a fertőzések száma nem lényegtelen, de a legfontosabb, hogy az emberek ne haljanak bele a vírusba. A betegségből meg lehet gyógyulni. Biztos nem kellemes, megkínozza az embert a koronavírus-fertőzés, de nagyon sokan felépülnek - fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vírussal szemben a legkiszolgáltatottabbak az idősek, ezért minden figyelmet az ő védelmükre kell fordítani.

Hangsúlyozta: fel kell lépni a vírus behurcolása ellen. Felidézte: nyáron bevezették az egyes országok fertőzés szerinti osztályozását, de szeptember 1-jétől nem lehet fenntartani ezt a rendszert és szigorítások jönnek.

"Nem mondom, hogy satu, de ahhoz közeli állapot fog beállni"

- jelentette ki.

Amit tavasszal megvettek, ősszel fogják hasznáni

A kormányfő hangsúlyozta: nem szólhat bele a magyar emberek személyes életvezetésébe, szokásaiba, nyaralási terveikbe, de kellő óvatossággal és tisztelettel arra kér mindenkit, hogy "déli irányba szeptember utánra ne foglaljon, szervezzen, ne képzeljen el magának nyaralásokat, mert az bele fog ütközni a határvédelmi intézkedésekbe".

A kérdésre, hogy az egészségügy felkészült-e arra, ha nőni fog a koronavírus-fertőzöttek száma, a kormányfő elmondta: március közepén komoly, a védekezéshez szükséges eszközparkot alakítottak ki, amit majd ősszel tudnak használni.

Mindenki aludjon nyugodtan, minden eszköz rendelkezésre áll - fogalmazott.

Hozzátette: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével "megalkotta a koncepciót, hogyan lehet saját termelési kapacitásokat, ipari képességeket kiépíteni, hogy ne kelljen legközelebb beszereznünk, hanem minél több dolgot saját magunk tudjunk gyártani".

Megjegyezte: lélegeztetőgép-gyártásban Magyarország a világ élvonalába tartozik, és

eljön majd az idő, amikor minden lélegeztetőgépet itthon gyártanak.

"Magyarországnak jó oka van arra, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban várjuk a vírus második hullámát, mint tettük márciusban" - jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor szólt arról, hogy minden segítséget megkapott a fertőzés első szakaszában a hazai szakemberektől.

"Az ország és a nemzetszolgálat kultúrája ebben a világban, az egészségüggyel foglalkozó tudományos és orvosi világban rendkívül erős. Ez szerintem a sikeres védekezés egyik előfeltétele" - mondta. Hozzátette: tavasszal úgy látták, amíg nincs vakcina, addig ez a bizonytalan helyzet nem fog változni.

Ma már a világ közelebb van a vakcina felfedezéséhez, jó remény van arra, hogy valamilyen védelmet nyújtó vakcina tömegesen is elérhető lesz, ezért Magyarország "minden irányban kinyújtotta a csápjait, ahogy tette azt tavasszal" - közölte a miniszterelnök.

Digitális oktatás: a diákok tizede eltűnt a rendszerből

A kormányfő a műsorban kiemelte: bár a vártnál sikeresebbnek látta az átállást a digitális oktatásra tavasszal, de nem szabad azt hinni, hogy annak nincsenek árnyoldalai.

A miniszterelnök szerint tíz százalék felett van azoknak a diákoknak az aránya, akik "egyszerűen eltűntek a rendszerből", nem kapcsolódtak be, nem vettek részt vagy csak időnként vettek részt a digitális oktatásban.

"Most, amikor szeptemberben újraindul az iskola, valószínűleg nagyobb lesz a tudásbeli különbség egy-egy osztályon belül, mint a járvány kitörése előtt volt" - jelentette ki. Megjegyezte: a pedagógusok számára komoly szakmai kihívás lesz ismét egységes osztálymunkát kialakítani, de hiszi, hogy meg tudnak vele birkózni. "Ne tekintsünk úgy a digitális oktatásra, mint a bohóctréfára, hogy van másik: ha nem működik a rendes, elővesszük a másikat és ugyanolyan jó, mint az előző volt" - fogalmazott.

A kormányfő szerint itt és most a nevelési, pedagógiai célokat leginkább a személyes találkozáson alapuló oktatási rendszer tudja szolgálni, a digitális oktatás "csak tartalék". Hozzátette: ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljék a szokásos rendtől eltérő módon folyó oktatást, és megvédjék a hagyományos, iskolai jelenléten alapuló tanítást.

Szeptember közepén jön a gazdaság növekedését támogató új terv

A miniszterelnök elmondta: csütörtök délután gazdaságpolitikai megbeszélést tarott az összes érintett miniszterrel és szakértővel, ahol megrendelést adott le a teljes magyar gazdaságpolitikai szakértői gárdának.

Azt kérte, hogy az összes, az elmúlt hetekben miniszteriális és szakmai műhelyben készült javaslatot "fésüljék egybe, és szeptember közepére legyen logikus, sok-sok tucatnyi intézkedést is tartalmazó növekedési tervünk".

Hozzátette: számításai szerint szeptember közepére "minden szükséges politikai és kormányzati döntéshozatali fórumon átmegy" az a két évre szóló terv, amely szerint a 2020-as év negyedik negyedévét, 2021-et és 2022-t irányítja majd a kormány.

A teljes interjút itt hallgathatja meg.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×