Infostart.hu
eur:
378.64
usd:
321.22
bux:
130366.24
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay.com

Egyre több magyar borász él a védjegyoltalommal

Európában minden ötödik bor hamis. Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke az InfoRádiónak elmondta, ezek a termékek 800 milliárd forintos kárt okoznak a közösség borágazatának. Magyarországon is egyre több borász kér védjegyoltalmat.

Nagyon sok olyan termék- és árujelző van, ami egyértelműen azonosít egy palack bort - mondta az InfoRádiónak Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke. Szavai szerint a nemzetközi kereskedelem minden területén jellemző a hamisítás: a leginkább a gyógyszer-, a kozmetikai- és a ruhaipar érintett, de a negyedik helyen álló élelmiszeripart is jelentősen sújtja, főleg a borágazat termékeihez köthető trükközés. "Ezt egyrészt a gazdasági érdekek mozgatják, másrészt a fogyasztás által generált" - tette hozzá az elnök. Szavai szerint Európában minden ötödik bor hamis.

Évente 800 milliárd forintnak megfelelő kárt okoz a hamis borok értékesítése az Európai Unió borágazatának, és ez a veszteség a teljes uniós borágazat bevételének az 5 százalékát teszi ki.

Az elnök szerint főleg Ázsiából, illetve az arab területekről érkeznek az EU-ba hamis termékek különböző közvetítő országokon - például Albánián, Marokkón, Hongkongon, Szingapúron vagy Ukrajnán - keresztül.

Az uniós hatóságok rendszeres akciókkal igyekeznek felhívni a figyelmet a hamis borokra. "Ezek részben arra koncentrálnak, hogy tudatosítsák, mi is számít valós terméknek, melyek azok az eredetmegjelölési jelek, földrajzi jelzők egy borcímkén, vagy az a név, ami valamilyen szempontból egyértelműen azonosítja az adott terméket" - közölte az elnök.

Pomázi Gyula szerint a hamisítással szemben segítség lehet, ha hazai bort választunk, főleg akkor, ha ellenőrzött bort választunk. "Sokszor fordult elő az ellenőrzések során, hogy olyan szőlőfajtákat jelöltek meg, amelyek nem is léteznek. Ezért érdemes olyan kiskereskedelmi egységnél vásárolni, amelyet már jól ismerünk, és elég biztosak lehetünk abban, hogy az ott forgalmazott termék nem hamis" - hívta fel a figyelmet az elnök. Érdemes azt is ellenőrizni, hogy az adott termékhez kapcsolódóan melyek azok a termékjelzők, amelyek egyértelműen azonosítják, hogy az a termék, áru van benne, amit szeretnénk elfogyasztani.

A magyar borászok tudatossága is kezd megjelenni - hangsúlyozta az elnök. Ez részben a védjegyoltalom kérésében, másrészt az eredetmegjelölés alkalmazásánál jelentkezik.

"A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához évi 150-180 bejelentés érkezik a borászatokból különböző védjegyoltalmakhoz kötődően

- egyebek mellett az üvegre, a címkére, a névre, a logóra vonatkozik -, és ez 2018. óta intenzíven növekszik" - tette hozzá Pomázi Gyula. Magyarországon jelenleg 32 eredetmegjelölésre és hat földrajzi árujelző igénylésére van lehetőség.

Az SZTNH tíz olyan oltalmi formát biztosít a hazai borászatok számára, amely valamilyen formában meg tudja védeni az adott terméket, illetve az ahhoz kapcsolódó szellemi tulajdont. Hatáskörük kiterjed a növényfajta oltalomtól kezdve egészen a különböző szőlészeti-borászati technológiákhoz, berendezésekhez kapcsolódó használati mintákra, szabadalmi bejelentésekre, valamint védjegyoltalmakra, földrajzi árujelzők mentén megvalósuló oltalmazásokra is - mondta. Beszámolt arról is, hogy a borászatoknak is lehetőségük van arra, hogy az iparjogvédelmi pályázatból igényeljenek forrást, támogatást. Ezáltal díjmentesen vehetők igénybe azon, a hivatal által kínált oltalmazási szolgáltatások, amelyek biztosítják mind a hazai, mind a nemzetközi piacra lépés lehetőségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napoban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is érezteti hatását, a kezdeti iránykeresést délelőtt esés váltotta fel, a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 16 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×