A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 43 ezer hektáros működési területén, tehát Nógrád-megyétől a Tiszáig, kisebb–nagyobb egyedszám-változással, de nagyságrendileg húsz farkas élhet állandó jelleggel, idén legalább 3 kölyök példány is – mondta Gombkötő Péter az InfoRádióban.

A közösségi médiában megjelent, magányosan bandukoló farkaskölyökkel kapcsolatban megjegyezte: sokkal megnyugtatóbb lenne, ha a fiatal egyedek a szüleik, családjaik társaságát élveznék, és bár néhány esetben volt alkalmuk kölyköket csoportosan megfigyelni és rögzíteni, egy fiatal állat teljesen magányos feltűnése ritka esemény. Ezért – a zoológiai referens gyanúja szerint – a felnőtt állatok is néhány száz méteren belül tartózkodhattak, legfeljebb jóval óvatosabbak voltak – fogalmazott.

Gombkötő Péter kiemelte: bízik abban, hogy valamennyi vadász képes megkülönböztetni egy farkaskölyköt egy kóbor kutyától, hiszen utóbbiakra kilövési engedélyük van. Ennek ellenére, sajnálatosan a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága előtt ismertek olyan esetek, amikor farkasokat ejtettek el, de, hogy konkrétan rájuk irányultak-e a vadászatok, arra bizonyított esetük nincsen, még ha rengeteg információ birtokában is állnak, ami nem támasztotta alá ennek ellenkezőjét – jegyezte meg.

Az InfoRádió kérdésére azt is elmondta: bár a nemzeti park felszólította a lakosságot, hogy mindenki tartózkodjon a faj egyedeinek közvetlen keresésétől, egyértelműen kijelenthető, hogy ezt sokan figyelmen kívül hagyják. Azok a kameracsapdák, amelyek a kölyköket rögzítik, különösen a mostani időszakban

gyakran vesznek fel nagy teljesítményű teleobjektívekkel felszerelkezett túrázókat,

akik féltételezhetően a kölyköt kutatják. Ráadásul messze nem a számukra kijelölt útvonalakon is észleltek embereket – emelte ki a szakember.

A farkasok állandó jelenléte Magyarországon mára már bizonyított. Vadgazdálkodási és vadászati adatok szerint a XX. századtól kezdődően folyamatosan szivárogtak be az ország területére, csak ameddig a faj nem volt védett, majd fokozottan védett, addig dúvadként kezelték, aminek következtében a jelenléte sokáig mindössze elejtett példányok révén volt tudható.