Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.89
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Mentőautók érkeznek a Pesti úti idősotthon lakóival az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe 2020. április 9-én. Az otthonban több mint százan megfertőződtek, közülük öten meghaltak.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Hiányosságokat tártak fel a Pesti úti idősotthonban

A kormányhivatal kötelezte a Fővárosi Önkormányzatot, hogy 90 napon belül gondoskodjon az ápolói-gondozói létszámhiány megszüntetéséről.

A fővárosi kormányhivatal befejezte a gondozottak szakellátását vizsgáló rendkívüli ellenőrzését a Pesti úti idősotthonban, ahol eddig 55 idős ember halt meg, 313 gondozott, és 26 dolgozó fertőződött meg a koronavírus-járványban.

A kormányhivatal megállapítása szerint az orvosi jelenlét hiányossága mellett súlyosan hiányos a gondozottak ápolása is, a törvényben előírt ápolói-gondozói létszám kevesebb, mint fele áll rendelkezésre. A lakók nem megfelelő gondozása is nagyban hozzájárulhatott az idősotthonban kialakult tömeges halálesetekhez és fertőzéshez – derül ki a vizsgálatból.

A kormányhivatal emlékeztet arra, hogy az idős gondozottak védelme és megfelelő egészségügyi ellátása érdekében a folyamatos orvosi felügyelet mellett fontos a megfelelő létszámban és képzettséggel biztosított szakápolás is. A most zárult új ellenőrzés célja kifejezetten a szakápolás helyzetének, személyi feltételeinek és működésének vizsgálata volt.

Megállapították, hogy a törvényben előírt és a gondozottak megfelelő ellátásához szükséges ápoló-gondozó létszám súlyosan hiányos,

az elvárt 109 fő helyett összesen csak 60 ápoló-gondozó dolgozik a félezer fős intézményben.

A kormányhivatal ezért határozatban kötelezte a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot, hogy 90 napon belül gondoskodjon az ellátottak életét, testi épségét, egészségét súlyosan veszélyeztető ápolói-gondozói létszámhiány megszüntetéséről, valamint a megfelelő ellátás hiánya miatt - ellenkező döntésig - új ellátott nem vehető fel az intézménybe.

A kormányhivatal emellett kötelezte az intézmény vezetőjét, hogy a törvényeknek megfelelően gondoskodjon a dolgozók nyilvántartásáról és az ápolási folyamatokat teljes körűen dokumentálja.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×