Infostart.hu
eur:
378.39
usd:
321.01
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Nem repes Újbuda a tervezett fejlesztés miatt

Az újbudai Hamzsabégi sétány rovására több vágánnyal bővítenék a vasutat. A helyi lakosok nem a tervezett vasúti személyforgalom fejlesztése, hanem a megnövekedő teherforgalom, az emiatt épített újabb vágányok és a fák kivágása ellen tiltakoznak.

A Hamzsabégi sétány veszélybe került a tervezett Kelenföld–Ferencváros vágánybővítés miatt, akár 1000 fát is kivághatnak – hívta fel a figyelmet Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke.

„Két jó környezetvédelmi cél ütközik egymással, egyik oldalról a jó levegő, a fák, a hűvös árnyak, másrészről pedig a vasút fejlesztése,

ami az LMP szerint egy igen fontos ügy – fogalmazott a politikusnő. – A vasútvonal bővítése emellett azért is gondot okoz, mert ennek következtében a teherforgalom jelentősen megnövekedhet, kiváltképp a tervezett Belgrád–Budapest vasútvonallal összefüggésben.”

Kreitler-Sas Máté, az LMP XI. kerületi önkormányzati képviselője hozzátette, a vasúti körgyűrű megépítését, amely elterelné a teherforgalmat a város szívéből, korábban a kormány is támogatta.

Mint fogalmazott, az érintett szakaszon a teherforgalom fejlesztésével van a gond, ugyanis a kormány a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésével összefüggően a megnövekedett teherforgalmat Újbuda szívében, egy lakóövezet közepén akarja elvezetni, pár méterre az itt élő emberek ablakától.

Az önkormányzati képviselő a lakosok azon aggodalmára is felhívta a figyelmet, hogy a beruházás során

több mint ezer fát vághatnak ki, noha ebből a kormányzati kommunikáció csak kétszázat ismer el.

Ugyanis, az említett kétszáz fa szigorúan a park területén található, a további csaknem ezer viszont a vasút üzemi területén, ami a hatályos szabályok szerint lényegében nem is léteznek – fogalmazott. Vagyis ezekkel szerinte úgy számolnak, hogy bármikor ki lehet vágni, és még pótolni sem kell.

Hozzátette: a lakosoknak az sem tetszik, hogy közel hat éven kertszeszül fog az építkezés folyni, ezért azt kéri a nevükben a kormánytól, hogy vizsgálják meg a 2013-ban egyszer már bejelentett V0-ás vasúti elkerülő körgyűrűnek a megépítését. Emlékeztetett, Szijjártó Péter korábban azt nyilatkozta,

a magyar nemzet érdeke, hogy a vasúti teherforgalom ne a városon keresztül történjen.

Végezetül megjegyezte azt is, a V0-s megépítésével lehetőség nyílna a városon belül személyforgalmi fejlesztések elvégezésére is.

Várkovics József a helyi lakosok érdekképviseletében szólalt fel és elmondta, hogy az éjszaka is dübörgő teherforgalom már most is megrepeszti a házakat, de az építkezés a lakóövezetüket körülvevő árnyas parkot is jórészt felszámolná.

Mint kiemelte, nem a személyszállítás miatt szükséges a négy tetvezett vágánypár, hanem mert 40 százalékkal akarják növelni a teherforgalmat, amit már most zajos a környék, és meghaladja a megengedett határértéket. Megismételte, az érdekvédő csoport azért alakult, hogy a lakossági érdekeket vegyék figyelembe, és hallgassák meg a kéréseiket.

„Ragaszkodunk a sétányhoz és az életterünkhöz, itt szeretnénk élni”

– emelte ki, továbbá nem szeretnék, hogy az ingatlanjaik értéke csökkennének 30 százalékos értékvesztéssel.

Schmuk Erzsébet hozzáfűzte, remélik, hogy a két jó környezetvédelmi célt, a vasútfejlesztést és a park megmaradását, a lakók érdekeit össze lehet egyeztetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×