Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.86
bux:
127061.7
2026. február 23. hétfő Alfréd
A MÁV első, saját gyártású, belföldi forgalomra szánt másodosztályú InterCity (IC+) kocsija a forgalomba állításának napján a Déli pályaudvaron 2020. február 13-án. Az utasok a Zalaegerszegre közlekedő Göcsej InterCity járaton utaztak először az új járművön.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Felemás híreket kapnak a vonattal utazók

Az ITM és a MÁV az ígéretéhez híven folyamatosan vizsgálja a vonalakon – a járványhelyzet okozta utasszám jelentős csökkenése miatt – június 6-tól bevezetett menetrendeket, ennek eredményként augusztus elsejétől tíz regionális vasútvonalon visszaáll a korábbi menetrend – közölte az InfoRádióval a MÁV-Start szóvivője, Biber Anett.

A járványhelyzettel kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések következtében a MÁV-Start belföldi utasforgalma március és május között körülbelül 70 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakának teljesítményétől. A regionális járatok többségén még a tíz főt sem érte el az utasok száma átlagosan, ezért június 6-tól csökkentett vasúti menetrendet vezettek be a regionális vonalakon és pótlóbuszokat állítottak forgalomba. Azóta a vasúttársaság folyamatosan figyelemmel kísérte a megmaradt vonatok és a pótlóbuszok utasforgalmát, és ígéretének megfelelően a megrendelővel közösen felülvizsgálta a menetrendet – közölte a MÁV-csoport.

A MÁV az Innovációs és Technológiai Minisztériummal történt egyeztetést követően a Zalaegerszeg–Bajánsenye–Őrihódos (25-ös számú), Nagyatád–Somogyszob (38-as), Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc (60-as), Vác–Nagyoroszi–Balassagyarmat (75-ös), Balassagyarmat–Ipolytarnóc (78-as), Kál-Kápolna–Kisújszállás (102-es), Karcag–Tiszafüred (103-as), Debrecen–Tiszalök (109-es), Mezőtúr–Szarvas–Mezőhegyes (125-ös), Kecskemét–Lakitelek–Szolnok (145-ös számú) vonalakon állítja vissza az alapmenetrendet augusztus 1-jétől.

A Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc vonalon az alapmenetrendre történő visszaállással együtt megszűnik a zalaszentiváni átszállás a (Sopron–) Szombathely–Zalaszentiván–Nagykanizsa–Pécs között közlekedő járatok esetében. Több regionális vonalon az utazási igényekhez igazodva módosítják a pótlóbuszok közlekedési rendjét augusztus 1-jétől, illetve a Villány–Mohács vonal melletti Nagynyárád esetében pedig július 18-tól.

Vegyes a kép a külföld tekintetében

Biber Anett szóvivő az InfoRádió kérdésre közölte: a nemzetközi vonatközlekedés hétről hétre változik, azonban július 1-től a legfontosabb vasútvonalakon újraindultak a nemzetközi vonatok, ahol ezt az egészségügyi helyzet, illetve a technológiai adottságok lehetővé tették. Azonban azóta is folyamatosan változik a helyzet mind idehaza, mind a környező országokban, amit a MÁV-nak a lehető legnagyobb rugalmassággal le kell reagálnia – tette hozzá a MÁV-Start munkatársa.

A célországok közül Ausztria okozza a legnagyobb könnyebbséget, miután oda valamennyi Railjet vonat közlekedik, és csak minimális korlátozások élnek. Németország tekintetében elmondható, hogy – Szobon keresztül, tehát a megszokott rendben – Berlinbe és Hamburgba közlekednek vonatok. Előbbi esetében az éjszakai járatok egyelőre szünetelnek, míg a müncheni, illetve zürichi (Svájc) éjszakai járatok fekvőhelyes és hálókocsik nélkül járnak – ismertette Biber Anett. Hasonlóan jó hír, hogy Csehországba is Szlovákiába is indít járatokat a vasúttársaság.

Horvátországba azonban idén nyáron nem közlekednek a spliti vonatok, így kizárólag zágrábi átszállással lehet a tengerpartot elérni. De a szlovéniai Koperbe induló éjszakai tengerparti járatok is szünetelnek, vagyis csak a nappali Citadella gyorsvonattal lehet oda eljutni – közölte a szóvivő. Románia esetében kiemelte, amellett, hogy kötelező a helyfoglalás, szintén nem közlekednek fekvő- és hálókocsik az egészségügyi korlátozások miatt. Ukrajna és Szerbia irányába pedig nem lehetséges jelenleg a vasúti közlekedés.

A részletes menetrendeket a vasúttársaság a honlapján és az állomási hirdetményeken teszi közzé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×