Infostart.hu
eur:
375.03
usd:
317.88
bux:
127068.23
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pexels

Kiderült, mikor drágulhat a parkolás Újbudán

Megszűnt az ingyenes parkolás Magyarországon. Újbudán ezzel egy időben új szolgáltató kezdi meg működését, külsős cég helyett önkormányzati társaság üzemelteti a parkolást – mondta az InfoRádiónak a kerület alpolgármestere. Hintsch György arról is beszélt, hogy még nyáron döntenek a parkolás drágításáról.

Az InfoRádiónak nyilatkozó XI. kerületi alpolgármester emlékeztetett, az egyik legfontosabb választási ígérete volt a hatpárti együttműködésnek, továbbá a főpolgármesternek is, hogy saját kézbe veszi a kerületi parkolási rendszert, ami ezáltal – meglátásuk szerint – hatékonyabb üzemeltetést eredményez.

Újbudán, mint sok más helyen, ezt idáig egy magáncég végezte, amely tejesen érthető mód profitot próbált realizálni a tevékenységből, az önkormányzat viszont úgy véli, a szóban forgó többlet jobb helyen lesz, ha a kerületnél marad – fogalmazott Hintsch György.

A politikus arra is kitért, februárban fogadta el a testület az új parkolási koncepciónak az alapjait, ezt követően márciusban létrehozták a parkolás üzemeltetésért felelős önkormányzati társaságot, ami július 2-val elkezdhette a valós tevékenységet, elsőként az Újbudán található fővárosi tulajdonú utak mentén. Januártól, amikor a magáncég szerződése lejár, már a kisebb utcákban is, így az egész kerületben az önkormányzat fogja üzemeltetni a parkolást.

Hintsch György szerint „röviden és tömören”

a váltásból a lakosság semmit sem fog érzékelni.

Önkormányzati parkolóőrök lesznek az utcákon, de például a parkolóautomaták nem változnak. Legfeljebb a büntetési csekken tűnhet föl valakinek, hogy más számlára szól – jegyezte meg.

Az esetleges parkolási díjak emelésével kapcsolatban elmondta, néhány kerületben már történt döntés erre vonatkozóan, Újbuda önkormányzata azonban arra jutott, hogy

ősz elejére átgondolják még a kérdést, hogy melyek azok a területek, ahol szükséges lehet díjtételt emelni, vagy az időzónát kitolni.

Az alpolgármester szerint abban is szeptemberben lehet döntés, hogy melyek lehetnek azok a területek, ahová célszerű lenne kiterjeszteni a fizetős zónát.

Hintsch György megerősítette, a korábbi önkormányzati vezetés az elmúlt nyáron kezdeményezte, a Fővárosi Önkormányzat pedig jóváhagyta a bővítést, amely értelmében már az Andor utcáig ki lehetne terjeszteni a fizetős övezetet, valamint az Őrmezőre és a gellérthegyi területekre a XI. kerületben. Ezek valódi bevezetésére jövőre kerülhet sor, de csak bizonyos részeken, több lépcsőben, mert az önkormányzat kapacitása véges – tette hozzá az alpolgármester, megismételve: de

jövőre már mindenképpen szeretnék a „kritikus” helyeken meglépni,

ahol az ott lakók már nem tudnak parkolni, így Őrmezőn, Kelenföldnél, a metrómegálló környékén vagy az Infoparknál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve: Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×