Infostart.hu
eur:
379.18
usd:
321.63
bux:
131260.81
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Háromezer művész kapott gázsielőleget

Kis közösségi rendezvények és nagy gálák fognak megvalósulni - mondta a kulturális államtitkár.

A koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradt mintegy háromezer művész kapott gázsielőleget, egyenként 300-300 ezer forintot a kormánytól. A Köszönjük, Magyarország! program résztvevőinek előadássorozata már el is kezdődött - mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

"Egymilliárd forintot sikerült a célra átcsoportosítani a kulturális ágazatban.

A gázsielőleget a nemzeti intézményeinken, így a Nemzeti Színházon, a Hagyományok Házán, a Petőfi Irodalmi Múzeumon keresztül osztottuk ki a művészeknek" - emlékeztetett az M1-en Fekete Péter.

Az államtitkár kifejtette: segélyt osztani nem akartak, inkább előleget fizettek a művészeknek, és azt kérték tőlük, hogy a veszély elmúltával produkcióikkal szolgáltassák vissza azt. A Köszönjük, Magyarország! programban résztvevők, a könnyűzenészektől a néptáncosokig vállalták, hogy elmennek fellépni könyvtárakba, szabadtéri színházakba, illetve más kulturális helyszínekre.

"Készült egy adatbázis, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum honlapján található, és ahonnan a kulturális szervezők felkérhetnek művészeket. Most van tízezer fellépési lehetőségünk, amellyel jól kell sáfárkodnunk. Az elkövetkező időszakban kis közösségi rendezvények és nagy gálák fognak megvalósulni" - tette hozzá Fekete Péter.

Az államtitkár kiemelte: a karanténidőszakban az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók után online közzétett dalaikkal, előadásaikkal talán a kulturális ágazatban tevékenykedők tették a legtöbbet annak érdekében, hogy az emberek lelki egyensúlya és harmóniája megmaradjon. Megjegyezte, hogy a bevételkiesés a legérzékenyebben a szabadúszó, független művészeket érintette.

Mint elhangzott, folytatódik a pandémia előtt indult Térzene Program is. Fekete Péter elmondta: azt szeretnék, hogy minden ötezer fő feletti településen heti egy alkalommal felcsendüljön a klasszikus zene a zenepavilonokban, a parkokban, a tereken.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×