Infostart.hu
eur:
364.79
usd:
326.38
bux:
145910.31
2026. november 3. kedd Győző
Budapest, 2019. október 16. A Széchenyi Lánchíd délelőtti forgalma, előtérben a Clark Ádám téri körforgalom virágai.  MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Lezárhatják a gyalogosok elől a Lánchidat

A híd állapota valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően folyamatosan romlik, a tapasztalt súlyos problémák kezelése már lehetetlen – olvasható többek között a hivatalos mérnöki hídszemléről szóló beszámolóban.

A Világgazdaság az Msc–Főmterv konzorciuma által készített áprilisi hídszemléjét idézi, amikor azt írja: csak remélni lehet, hogy a komplex hídfelújítás megkezdéséig rendelkezésre álló időszakban nem következik be nem várt esemény a hídszerkezetben. A vizsgálatsorozatot – amelynek több beszámolója is a gazdasági lap birtokába került – a Budapest Közút Zrt. rendelte meg.

A jegyzőkönyvben azt is megjegyzik, nehéz bármilyen prognózist adni arra nézve, mikortól várható a romlási folyamat egy intenzívebb, balesetveszélyesebb szakaszba fordulása. A Msc–Főmterv szerint a korábbiakban már megfogalmazott aggodalmak továbbra is fennállnak, sőt az idő előrehaladtával súlyosbodnak. Elmondható ugyan, hogy az öttonnás össztömeg-korlátozás bevezetése minden bizonnyal hozzájárul a Lánchíd állagromlásának lassulásához, a vasbeton szerkezet kapcsán viszont kiemelik,

számítani lehet arra, hogy kisebb betondarabok lehullhatnak a szerkezetről.

A dokumentum alapján a legnagyobb kockázat a déli oldalon áll fenn: a járdalemez gyorsuló tönkremenetele beszakadáshoz vezethet, ami szükségessé teheti a hídi járdák lezárását.

A járdalemez bárhol és bármikor átlyukadhat, ennek pontos helye és ideje nem prognosztizálható

– teszik hozzá.

Szintén a Lánchíddal foglalkozik a Magyar Nemzet is, amely szerint nem államosítják az átkelőt. Magát a gondolatot a lap vetette fel a Miniszterelnökséget vezető miniszternek címezve. Gulyás Gergely úgy vélekedett, hogyha Karácsony Gergely keres, akkor találhat pénzt: a számos tanácsadó, főpolgármester-helyettes fizetése négy év alatt rengeteg forrást emészt fel.

A tárcavezető a lapnak reagált a főpolgármester hétfői közleményére is, amely szerint a tűzijáték károsítaná a Lánchidat. Elmondta: erre vonatkozó szakvéleményt nem láttak, ellenben a felújítás halogatása biztosan további károkat okoz.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×