Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
325.82
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Egyre kedvezőbbek a kilátások a turizmusban

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.

Guller Zoltán 50 és 70 százalék közöttire becsüli a nyári hónapok foglalási arányát a vidéki szálláshelyeken, így tehát - mint fogalmazott - a kilátások sokkal kedvezőbbek annál, mint amit néhány hete valószínűsíteni lehetett.

A foglalások aránya vidéken júniusra még csupán 16 százalék, júliusra viszont már 41 százalék, augusztusra pedig 59 százalék.

Budapesten a külföldi vendégek elmaradása miatt egyelőre kedvezőtlenebb a helyzet, hiszen a júliusi foglalási arány 25 százalék, az augusztusi 35 százalék. A szálláshelyek egy része ugyanakkor csak később nyit, így ezzel együtt a foglalások száma is nőhet - tette hozzá.

Az MTÜ vezetője bizakodva figyeli az utazási korlátozásokról szóló egyeztetéseket is. Szerbiával a teljes feloldásról, Szlovákiával és Csehországgal pedig enyhítésről született egyezség, de a térség más államaival is heteken belül létrejöhetnek a megállapodások. Guller Zoltán szerint a schengeni övezeten belül nyáron valósulhat meg a teljes utazási szabadság. Magyarország nyitott a megállapodásra, egyedül a kölcsönösséghez ragaszkodik, tehát onnan enged be külföldi vendégeket, ahová magyarok utazhatnak - fogalmazott.

A vezérigazgató felhívta a vidéki szálláshely-üzemeltetők figyelmét a Kisfaludy2030 program jövő csütörtöki nyitására. A pályázat 60 milliárd forintos keretösszegére július 15-ig jelentkezhetnek a legfeljebb 8 szobát üzemeltető vidéki vállalkozások. A szobánkénti 1 millió forintos felújítási és korszerűsítési támogatást az év végéig kell felhasználni.

Guller Zoltán közölte, hogy júniusban a vidéki idegenvezetők támogatására is jelenik meg pályázat. A támogatásért cserébe azt várják a kedvezményezettektől, hogy segítsenek a vidék látványosságait összesítő turisztikai értéktár létrehozásában.

Guller Zoltán a napokban az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt, a beszélgetést itt meghallgathatja.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×