Infostart.hu
eur:
380.23
usd:
321.53
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a Modern városok program fejlesztéseivel kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatón Kecskeméten, a Városi Alapkezelő Zrt. irodájában 2018. január 26-án. A program kecskeméti támogatási összege mintegy 100 milliárd forint.
Nyitókép: Ujvári Sándor

A testvérek közötti ajándékozás és öröklés illetékmentességét javasolja a Fidesz

A jövőben a testvérek is illetékmentesen ajándékozhatnának egymás között, illetve örökölhetnének egymástól - egy erről szóló törvényjavaslatot terjeszt Kósa Lajos és Novák Katalin, a Fidesz-alelnöke az Országgyűlés elé.

Kósa Lajos elmondta: a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója és kormánya számára a családok támogatása a legfontosabb.

Felidézte, hogy már 2010 augusztusában ennek jegyében lehetővé tették az egyenes ági öröklés és ajándékozás illetékmentességét, vagyis azt, hogy a szülők a gyermekeiknek 18 százalékos illetékfizetés nélkül tudjanak ajándékozni, illetve örökölhessenek egymástól - fejtette ki a kormánypárti politikus.

A Fidesz alelnöke kitért arra: ezt 2013-ban kiterjesztették a házastársak közötti kapcsolatokra, és most a magyar gazdaság és költségvetés állapota lehetővé teszi, hogy a testvérek közötti kapcsolatokra is kiterjesszék az illetékmentességet.

Ennek értelmében olyan javaslatot nyújt be Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkával közösen az Országgyűlésnek, ami lehetővé teszi, hogy a testvérek ajándékozni egymás között és örökölni egymástól illetékmentesen tudjanak.

Ha az Országgyűlés megtárgyalja a törvényjavaslatot, akkor

ismét előreléptek a családok megerősítésében, támogatásában,

és abban, hogy kifejezzék, nemcsak szóban, elvekben fontosak a családtagok közötti kapcsolatok, hanem ennek a gazdasági kapcsolatok szintjén is kiemelt helye van - mutatott rá Kósa Lajos.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×