Infostart.hu
eur:
380.19
usd:
321.66
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
Fertőtlenítéshez védőruhába öltözött katonák a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 12-én. Az intézményben eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak.
Nyitókép: Fertőtlenítéshez védőruhába öltözött katonák a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 12-én. MTI/Mónus Márton

800-nál is több idősotthon fertőtlenítésével végzett a honvédség

Már több mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák – tájékoztatott csütörtök reggel a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra is kitért, több mint 1100 intézményben kell fertőtleníteni, a feladatban mintegy ezer katona vesz részt.

Beszámolt továbbá, hogy a járványügyi védekezéssel kapcsolatos feladatokban több mint kétezer katona vesz részt, ezen felül további 10 ezer katona van készenlétben szükség esetére. Sok tartalékos katona önként jelentkezett szolgálatra a járványügyi helyzetben – tette hozzá.

A kórházparancsnokok, az idősotthonoknál intézményparancsnokok feladatairól azt mondta, ezek az egyenruhások, rendőrök és katonák segítik az intézmények vezetőit, összehangolják a munkát. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a központi ellátásból időben megérkezzenek a védekezéshez szükséges eszközök, továbbá a járványügyi helyzet korlátozásait, a rendszabályok betartását támogatják és ellenőrzik – ismertette Benkő Tibor.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Dúl a harc a magyar milliomosokért – Te is köztük vagy?

Dúl a harc a magyar milliomosokért – Te is köztük vagy?

Dőlnek az új csúcsok a prémium banki szolgáltatók számainál: több mint 10 000 milliárd forintos prémium banki vagyonnal és 700 ezret meghaladó ügyfélszámlával zárta a tavalyi évet a szektor. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján a „tagsághoz” havi szinten 400 ezres fizetés is elég lehet, bár sok helyen emelkedtek a prémium banki limitek. A szolgáltatók adatközléséből kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de voltak helycserék vagyoni- és ügyfélszámla-oldalon is tavaly. Érdekes adat, hogy a prémium banki ügyfelek jelentős részének 10 milliót meghaladó vagyona van, és egy átlagos számlán több mint 15 millió forintnyi megtakarítás hever.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×