Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 30-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó Péter: 150 millió maszkra van szerződése Magyarországnak

Ebből 72 millió már megérkezett az országba. Az ellenzék egész másra lett volna kíváncsi tőle, illetve a kormány más képviselőitől a parlament hétfői ülésén, napirend előtt.

Az Országgyűlés kéthetes ülésbe kezdett hétfőn, ennek fő témája természetesen a koronavírus terjedésének kezelése Magyarországon.

Napirend előtt Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter kért szót a kormány részéről. Köszönetet mondva az egészségügyben dolgozóknak elmondta, egy hét alatt 21 repülő és 3 kamion érkezett Magyarországra védőfelszerelésekkel, 22 milliónál is több maszk – 20,65 millió sebészeti és 1,85 millió magasabb szintű védelmet nyújtó maszk – jött. Összességében

72 milliónál is több maszk érkezett,

ez nagyjából fele annak a mennyiségnek, amivel az ország szerződéssel rendelkezik. Még 75 852 550 maszk érkezését várják.

Több mint 10 millió egyéb védőruházati eszköz érkezett, 27 millió jön még. A múlt héten 220 lélegeztetőgép, 50 ezer teszt és több mint 10,6 millió védekezéshez szükséges ruházati termék is érkezett - mondta.

Az oltóanyag kutatásáról, illetve az ellenszer lehetőségéről szólva bejelentette, 400 ezer kínai gyógyszer jött Magyarországra eddig, ez 4000 beteg kezelésére alkalmas, és Japánból is érkeztek, illetve érkeznek szerek.

A tárcavezető szavaira reagálhattak a frakciók.

Arató Gergely (Demokratikus Koalíció): - Ha május 4-re várják a tetőzést, milyen alapon kezdődik akkor az érettségi? Magyarországon minden tizedik regisztrált koronavírusos meghal. Mikor kapunk erről tájékoztatást? Miért nincs itt az egészségügy minisztere? Ezek a fontos kérdések!

Szabó Tímea (Párbeszéd): - Orbán Viktor egy hónapja nem jelenik meg a parlamentben, így nem tud beszámolni arról, hogy miért 10 százalék a halálozási ráta. Ha megvannak a védőfelszerelések, miért halnak meg ennyien nálunk? (Beszédét - amikor a határon túli magyar területeknek juttatott maszkokról beszélt - a kormányoldal kitapsolta, így nem tudta végigmondani.)

Keresztes László Lóránt (LMP): - Ha már a Magyar Orvosi Kamara sem érti, mi zajlik az egészségügyben, a szakminiszternek itt lenne a helye. Ha már az érettségit május 4-re teszi a kormány, a kormányfőnek itt lenne a helye. Milliószámra beszélnek eszközökről, mégis arról hallunk, az önkormányzatoknak nem jutnak eszközök. Oldják meg ezt!

Hollik István (KDNP): - Megköszönjük, hogy intézkedik a kormány és van elég védőeszköz. Ez például a briteknél nem egyértelmű. Az ellenzék viszont ne hagyja teljesen figyelmen kívül az igazságot! A szakemberek mentenek életeket, nem Szabó Tímea. Megköszönjük az egészégügyi dolgozók munkáját, az ellenzék pedig ne fogalmazzon meg alaptalan vádakat!

Kósa Lajos (Fidesz): - Becslések vannak a járvány tetőzéséről, végéről, jóslatokba nem lehet bocsátkozni. A beszerzéseket most úgy kell ráadásul beszerezni, hogy a szolidaritásnak nincsenek nagyon nyomai.

Lukács László György (Jobbik): - Tudunk ülésezni, így indokolatlan volt a korlátlan felhatalmazás, tudtunk volna szavazni. A kormány budapesti emberektől tartja vissza a maszkokat és tárolja. Azokra a maszkokra szükség volna most. Legyen közterületen kötelező maszkviselés! Tesztből behoztak közben 400 ezret, mégsem tesztelnek, ez komoly felelősség.

Tóth Bertalan (MSZP): - Hová kerülnek az eszközök? Miért pihennek raktárakban? Miért nem lehet eljuttatni az embereknek? Miért nem lehet a nemzeti konzultációra félretett pénzből ezt megoldani? Nagyon bízom benne, hogy bejön végre egy olyan miniszter, aki beszámol róla, mennyit osztottak ki az eszközökből.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×