Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.03
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Résztvevők a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 191. közgyűlésén a testület fővárosi székházában 2019. május 6-án.
Nyitókép: Résztvevők a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 191. közgyűlésén a testület fővárosi székházában 2019. május 6-án. MTI/Illyés Tibor

Nem ül össze egy darabig az MTA közgyűlése

A járványhelyzetre tekintettel elhalasztják a Magyar Tudományos Akadémia május 4-5-re összehívott, 193. rendes, egyben tisztújító közgyűlését, a vezetők megbízatását legkésőbb szeptember 30-ig meghosszabbították.

A járványhelyzetre és a kormányzati intézkedésekre tekintettel az MTA Elnöksége megismerte és tudomásul vette azt az elnöki tájékoztatást, amely szerint elhalasztják az MTA május 4-5-re összehívott közgyűlését – közölte az MTA csütörtökön. A közlemény szerint az elnökség az Akadémia elektronikus választási rendszerén keresztül hozott, április 7-i döntésében arról is határozott, hogy

a jelenlegi vezetők meghosszabbított megbízással – legkésőbb 2020. szeptember 30-ig – lássák el a vezetői feladatokat,

ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a közgyűlést „a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül meg kell tartani”.

Az akadémiai hagyomány szerint az MTA éves rendes közgyűlését minden év május hónap első teljes hetének első napjain tartja. Az eredeti tervek szerint idén is a közgyűlés első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, valamint aznap hangzottak volna el a kötelező beszámolók is, amelyekről ezt követően szavaztak volna. Mivel a 2020. évi közgyűlés egyben tisztújító közgyűlés is, a második napon került volna sor a tisztújításra – benne az Akadémia új elnökének megválasztására –, a Külső Tagok Fórumára, majd az ezutáni napon a közgyűléshez kapcsolódó Fiatal Kutatók Fórumára.

A beszámoló szerint az MTA Elnöksége egyhangúlag támogatta, hogy a jelenlegi vezetők, közgyűlési állandó bizottsági elnökök és tagok, valamint póttagok az elhalasztott közgyűlés által megválasztandó tisztségviselők hivatalba lépéséig, de legkésőbb 2020. szeptember 30-ig meghosszabbított megbízással lássák el feladataikat.

E-választás

Az Elnökség emellett támogatta a tudományos osztályok elnökei megbízásának meghosszabbítását az akadémiai tisztújítást követő legközelebbi osztályülésekig terjedő időszakra. Az elnökség határozatai között szerepelt még, hogy a 193. közgyűlés tárgysorozatának azon napirendi pontjai esetében, amelyek az akadémiai törvény és az MTA Alapszabálya értelmében nem tartoznak a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe, az elnökség az Akadémia elektronikus választási rendszerén (e-választás) keresztül, elektronikus szavazás útján hoz döntést.

Ezeken túl az elnökség egyhangúlag felkérte az Akadémia elnökét, hogy

kezdeményezzen soron kívüli jogszabály-módosítást,

miszerint a veszélyhelyzet megszűnéséig a köztestület döntéshozó szerve, a közgyűlés legyen jogosult távjelenlét útján döntéseket hozni, és ennek eljárásrendjét az elnökség legyen jogosult meghatározni.

Ha az MTA soron következő közgyűlésének megrendezése a hagyományos formában túlságosan hosszú ideig nem lenne lehetséges, akkor az MTA elnöke szorgalmazni fogja a közgyűlés elektronikus formában való megtartását.

Az MTA közleménye szerint az elnökség arról is határozott, hogy a 193. közgyűlésen adományozandó díjakról 2020. május 4-én jelenjen meg tájékoztatás az Akadémia honlapján, az mta.hu-n, a díjakat pedig a következő közgyűlésen adják át a hagyományoknak megfelelő, ünnepélyes keretek között.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×