Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
324.7
bux:
144755.25
2026. október 14. szerda Helén
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) kétnapos pénzügyi csúcstalálkozójának megnyitóján a Magyar Nemzeti Bankban 2017. november 28-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Matolcsy György: 3000 milliárd forintot önt a költségvetésbe a jegybank

Ülést tartott kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezt követően állt a sajtó nyilvánossága elő a jegybank vezetése. 3000 milliárd forint új forrást adott a gazdaságnak az MNB, ez a GDP 6 százaléka.

Matolcsy György jegybankelnök az intézet Monetáris Tanácsa keddi ülése után nyilvánosság elé állt néhány bejelentéssel.

Úgy fogalmazott, a koronavírus megtámadta Magyarországon, annak gazdasági teljesítményét és pénzügyeit is, ezért intézkedések sorát hozta meg a Magyar Nemzeti Bank.

A döntések azt célozzák, hogy ki kell használni az "új mozgásteret" és eszköztárat.

Több lépésről beszélt:

  1. Az MNB visszahozza a növekedési hitelprogramot, "NHP hajrá" néven. 1000 milliárd forrást rendeltek hozzá, mellette egy NHP fix program is elérhető, 500 milliárdos keretösszegben.
  2. Felemelték 10 milliárd forintra az elérhető összeget az egyes vállalkozások esetében, 20 évre a futamidőt. Célja az, hogy a mikrovállalkozásokból középvállalkozásokat teremtsen Magyarországon. Bérfizetésre is lehet hitelt felvenni árbevétel híján, illetve hitelkiváltásra is.
  3. A bankrendszer tagjainak plusz 4 százalékos kamattámogatást nyújt az MNB. Ez növeli a bankok mozgásterét. De hogy verseny maradjon, felszólítja a bankokat, teremtsenek maguknak még mozgásteret. A program jövő nyárig él. "Aki korán kel, fantasztikus lehetőségeket nyer!" - mondta Matolcsy György.
  4. Előírják a kéthetes hitelbírálati határidőt. Aki kifut az időből, az elesik az adott hitelkérelemtől, a kérelmezőt az MNB áthelyezi máshoz.
  5. 20 milliárd forintról 50 milliárd forintra emelik a növekedési kötvényprogram mellé rendelt összeget.
  6. 250 milliárd forintos osztalékbefizetést teljesít az MNB a központi költségvetés felé. Azért lett akkora a nyereség, mert egy korábbi aranybefektetésen 137 milliárd forintot nyert a jegybank.
  7. Tartalékfelszabadítás a bankoknál.
  8. 1500 milliárd forinttal javítja az MNB a bankrendszer likviditását.

Összeadva: 3000 milliárd forint új forrást adott a gazdaságnak az MNB, ez a GDP 6 százaléka. Ennél nagyobbat csak Magyarországnál gazdagabb országok cselekedtek Matolcsy György szerint.

Elhangzott még, hogy a lakáshitelek fix kamatozását a mostani járvány garantáltan nem fogja érinteni, illetve 2021-től érkezik egy fogyasztóbarát személyi kölcsön is, részleteket később ismertetnek.

Az azonnali fizetési rendszerrel kapcsolatban Patai Mihály jegybanki alelnök elmondta, 92 százaléka az átutalásoknak 2 másodpercen belül zajlott le, "jól sikerült az első hónap". A növekedési hitelprogrammal összefüggésben elmondta, a jegybank szerepe megváltozott, és ezt a világ legnagyobb jegybankjainak működése is alátámasztja, "ezek után senki nem fogja megkérdőjelezni, hogy miért támogatja a jegybank a magyar gazdaságpolitikát".

Tájékoztatója végén Matolcsy György még apró megjegyzést tett: ezt a válságot most csak együtt lehet sikeresen túlélni, "történelmi vágyunkat, a fejlett országok utolérését tovább folytatjuk". Szerinte a a forint biztonsában van, most a gazdaságot kell biztonságba helyezni. "Megszületett a bizalom, bízunk egymásban, ezért bizakodnunk kell. A Magyar Nemzeti Bank minden munkatársa bizakodó, ezért mondjuk azt, hogy idén plusz

2-3 százalék között fogunk idén növekedni"

- mondta még.

Záró bejelentésként elmondta:

új 20 forintos lesz, "tisztelet a hősöknek" felirattal, több millió darab lesz.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Karácsony Gergely az olimpiáról: "Ennek a társadalomnak iszonyatosan hiányzik egy nagy, közös siker"

Karácsony Gergely az olimpiáról: "Ennek a társadalomnak iszonyatosan hiányzik egy nagy, közös siker"

"Ennek a társadalomnak iszonyatosan hiányzik egy nagy, közös siker" – mondta Karácsony Gergely arról, miért tartaná fontosnak, hogy Budapest olimpiát rendezhessen. A főpolgármester szerint a játékok nemcsak sporteseményt, hanem a város újradefiniálását és régóta halogatott fejlesztések megvalósulását is jelenthetnék. Eközben a párizsi olimpia szervezői saját tapasztalataik alapján arról beszéltek, hogyan lehet egy ekkora eseményt a városfejlesztési célok szolgálatába állítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×