Infostart.hu
eur:
387
usd:
328.6
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Nyitókép: Kiskunsági Nemzeti Parki Igazgatóság

Mégis kivágták a kampánytémává lett szentendrei úti fákat

A kampánytémává lett szentendrei úti fákat mégis kivágták. Első körben kevesebbet, mert újratervezték az út felújítását, második körben viszont több fának is vége lett. Újakat terveznek a helyükre ültetni.

Tavaly nyáron kivágásra jelöltek 62 idős fát a Szentendrei úton a csillaghegyi HÉV-megállónál, de a felükről kiderült, akár meg is menekülhet, 24-et mégis kivágtak egy hete - írja az Index. A fakivágásból korábban kampánytéma lett, Bús Balázs korábbi polgármester tavaly még a BKK-val is egyeztetett, hogy a szükséges útfelújítás mentén is csak 26 fát vágjanak ki. Az akkor még ellenzéki mai kerületi polgármester, Kiss László akkor úgy nyilatkozott, a fakivágás nem szükséges, "a fákra szükség van, a beruházásra jogsértő módon nincs" - fogalmazott.

Októberben aztán a kerület vezetéséhez jutott Kiss László, 24 fát pedig most kivágtak. A BKK a lappal azt közölte, az útépítési munkák miatt engedély volt 25 fa kivágására, de csak 15 fát vettek ki, 10 megmaradt, viszont a Főkert további 24 fát kivágatott, mert betegek voltak.

A Főkert meg is erősítette, hogy baleset- és vagyonvédelmi szempontokból is indokolt volt a nyírás, de nem a fák állapota romlott ennyit két évszak alatt, hanem a kommunikáció a Főkert és az emberek között; tavaly még meg tudta akadályozni a lakosság a veszélyes fák kivágását, most már nem. "Tavaly a Szentendrei út felújításával összefüggésbe hozott fakivágások nagy port kavartak, ami azt eredményezte, hogy fasor balesetveszéllyel fenyegető fáinak kivágása is megtiltásra került. Az idei évben több helyszíni egyeztetést is tartottunk, melyeken többek közt a III. kerület polgármestere és a helyi lakosok is részt vettek".

Új kivágási engedélyt egyébként az önkormányzat nem adott, a 2019-es engedélyek visszavonására viszont jogi lehetőségük nincs.

A BKK a kivágott fák pótlására eredetileg 143 új fát ígért, azonban a tavalyi lakossági tiltakozásra ezt az ajánlatot nagyjából megduplázták. Most kiderült, a szerződés szerint a kivágott törzsátmérőnek a másfélszeresét kell újraültetni. A pótláshoz gömbakácot, japánakácot és kínai mézesfát használnak vegyesen.

Bús Balázs korábbi kerületvezető közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy a balliberális oldal hatalomra kerülve megfeledkezett arról, amit korábban mondott, a fakivágásokkal ennek látni most a nyomát.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×