Infostart.hu
eur:
381.84
usd:
322.12
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Így reagált az ellenzék Orbán Viktor bejelentésére

Az ellenzéki pártok alapvetően üdvözölték a miniszterelnök gazdasági bejelentéseit. A Jobbik és az MSZP elnöke pedig azt mondta: Orbán Viktor az ő javaslatukat vette át.

A Demokratikus Koalíció az elmúlt hetekben 45 javaslatot fogalmazott meg a koronavírus-járvány kezelésével összefüggésben – mondta még a miniszterelnöki bejelentés előtt Oláh Lajos, a párt országgyűlési képviselője. Hangsúlyozta, hogy Kínában gyakorlatilag már véget ért a járvány, az ország pedig hatalmas gyártókapacitásokkal rendelkezik. Az ellenzéki politikus az elmúlt napokban több kínai tartományi vezetővel is beszélt, "akik kifejezték nyitottságukat arra, hogy Magyarországot ellássák ezekkel az eszközökkel".

A Jobbik pártelnök-frakcióvezetője arra emlékeztetett, hogy hétfőn a parlamentben a kormányfő megszorító politikaként értékelte azon javaslatát, hogy hiteltörlesztései moratóriumot vezessenek be. Jakab Péter örül annak, hogy Orbán Viktor pártja ötpontos cselekvési programjának legfontosabb elemét jelentette be.

Az MSZP elnöke is üdvözölte, hogy pártja több javaslatát is megvalósítja a kormány a koronavírus-járvány miatt bejelentett gazdasági intézkedések között, ugyanakkor továbbiakat is sürgetett. Tóth Bertalan az MTI-nek nyilatkozva közölte, a szakszervezeteknek és a munkaadói szervezeteknek egy sokkal szélesebb körű, minden ágazatra kiterjedő megállapodásra kellene jutniuk. Hiányolta azon javaslatuk átvételét, miszerint vezessenek be elbocsátási tilalmat a multinacionális cégeknél.

Az emberi egészség és a gazdaság védelme érdekében is javaslatokat tesz az LMP a koronavírus-járványhoz - mondta Keresztes László Lóránt frakcióvezető.

A Momentum elnöke azt közölte, hogy nem a taxisok katáját kell eltörölni, hanem lakhelyelhagyási tilalmat kellene bevezetni – ahogy ezt már fél Európa megtette. Fekete-Győr András szerint ugyanis csak így lehet megvédeni az idősek, a betegek, a vírus által fenyegetett magyarok életét.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×