Infostart.hu
eur:
381
usd:
322.2
bux:
127888.59
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Elemzők: Gyurcsány Ferencék egyértelművé tették, ők diktálják a tempót

A Demokratikus Koalíció elnöke kétségtelen az ellenzék vezető és meghatározó pártjaként mutatta be a DK-t a hétvégi kongresszuson – értékelték az elemzők.

Seregszemle, erődemonstráció jelentősen új ötletek nélkül – így értékelték Gyurcsány Ferenc pártelnöknek a tisztújító kongresszuson elmondott beszédét az InfoRádió által megkérdezett elemzők.

Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint a mostani esemény inkább seregszemle volt. „Abban az értelemben, hogy felvonultatták a Demokratikus Koalíció különböző politikusait, köztük kevésbé ismerteket és fiatalokat is – emlékeztetett a szakértő. – Mert

be akarták bizonyítani, hogy a DK ma már nemcsak a nyugdíjasoknak a pártja,

hanem a középrétegből, illetve a fiatalok köréből is tud támogatókat szerezni. Hiszen ne felejtsük el, hogy minden látszat ellenére, komoly csata is folyik az ellenzéki pártok között, különösen a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom között” – tette hozzá.

A politikusok felsorakoztatását, bemutatását látta a kongresszus legfontosabb elemének Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet vezető elemzője is.

„A Gyurcsány-párt szempontjából ez egy erődemonstráció volt. És talán ez volt a legfontosabb üzenete, nem is feltétlen a közvéleménynek, a választóknak, hanem a többi ellenzéki erőnek, hogy jelen pillanatban

a DK a legjobb állapotban lévő balliberális párt

– fogalmazott Boros Bánk Levente. – Tudják, hogy mit szeretnének elérni, felkészültek, nekik van a legtapasztaltabb vezetőjük, Gyurcsány Ferenc, ebből kifolyólag ők azok, akik a tempót diktálják. Mögéjük és alájuk lehet betorlódni.”

A Nézőpont Intézet munkatársa szerint, míg Gyurcsány Ferenc beszédeiben az egységet és egymás védelmét hangoztatja, addig a háttérben keményen fellép a többi ellenzéki párt ellen.

Budapest, 2020. március 1.
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök (b3) és felesége, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. Mellettük balról Varju László, a DK országgyűlési képviselője, jobbról Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, európai parlamenti delegációvezetője.
MTI/Máthé Zoltán
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök (b3) és felesége, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője. Mellettük balról Varju László, a DK országgyűlési képviselője, jobbról Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, európai parlamenti delegációvezetője. MTI/Máthé Zoltán

Nagy Attila Tibor szerint meglepő, hogy miközben sokak szólaltak fel és jelentek meg a színpadon, az Európai Parlament DK-s alelnöke a háttérben maradt. „Nem szólalt fel a nyilvánosság előtt Dobrev Klára, ezt, mondjuk úgy, hogy érdekesnek tartom – tette hozzá a politikai elemző. – Hogy nem kapott szót, vagy ő nem akart beszédet tartani, ezt furcsának tartom.”

Az elemzők véleménye abban nem különbözött, hogy

Gyurcsány Ferenc egyértelműen az ellenzék vezető és meghatározó pártjaként mutatta be a Demokratikus Koalíciót.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Áttört a frontvonal Szuminál, megváltozott az oroszok taktikája – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Áttört a frontvonal Szuminál, megváltozott az oroszok taktikája – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az orosz MK.ru oldal beszámolója szerint újabb területen szakadt át a frontvonal Ukrajnában. Az orosz alakulatok Szumiban hajtottak végre támadást, a helyzet egyelőre redkívül instabil. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az oroszok látványosan megváltoztatták a taktikájukat Ukrajnában, immár nem az energetikai létesítmények jelentik az elsődleges célpontot – számolt be az RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 2. 14:48
×
×
×
×