Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Már 21 milliárd forintot gyűjtött a Nemzeti Tehetség Program

Idén is felajánlható a személyi jövedelemadó második 1 százaléka a Nemzeti Tehetség Program (NTP) javára - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Az államtitkár kiemelte: a tehetséges magyar fiatalok támogatása "nagyon jó befektetés".

"Mindannyiunk érdeke, hogy minél több tehetséges magyar fiatalt fedezzünk föl, minél több tehetséges magyar fiatlanak fogjuk meg a kezét, és aztán hosszú távon se engedjük el" - fogalmazott.

Novák Katalin elmondta: az 1 százalékos szja-felajánlásokat ugyanakkora összeggel egészítik ki a központi költségvetésből.

A 2019-2020-as tanévben 3,3 milliárd forintból működik az NTP, ebből a pénzből 350 ezer fiatal tehetséget tudnak támogatni

- tette hozzá.

A segítségnyújtás az óvodában kezdődik és az egyetemig tart, kiterjed a tudományok, sportok, művészetek valamennyi területére. A segítségnyújtás formái különbözők: működtetnek tehetséggondozó műhelyeket, adnak ösztöndíjakat, támogatnak versenyeket, egyetemi szakkollégiumokat és tudományos műhelyeket - mondta Novák Katalin.

Külön tehetséggondozó programok működnek roma fiataloknak, illetve a rosszabb körülmények közül induló fiataloknak, továbbá olyan lányoknak is, akik nem hagyományos női szakmát választanak - ismertette az államtitkár.

Az elmúlt években megítélt támogatások összege meghaladja a 21 milliárd forintot. A Nemzeti Tehetség Program technikai száma 1823. A program idei 1 százalékos kampányának védnöke Pély Barna zenész.

A szja-bevallás benyújtási határidejéig, május 20-ig lehet rendelkezni az adó 1+1 százalékáról. Az szja 1 százalékát minden magánszemély felajánlhatja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1 százalékát pedig valamely technikai számmal rendelkező vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×