Infostart.hu
eur:
380.79
usd:
321.3
bux:
128284.62
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pixabay

Nagy bírság várhat a Ryanairre

Hat órán keresztül vesztegelt a budapesti reptéren az egyik, Kanári-szigetekre tartó járat. A gépről nem lehetett leszállni, nem lehetett ételt, italt venni, valamint hideg is volt. A Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető Sára Botond szerint a büntetéssel érzékeny veszteség éri a céget, az utasok pedig sok pénzt kapnak majd.

150-200 millió forintos bírságra számíthat a Ryanair azt követően, hogy kedden túlsúlyra hivatkozva 6 órán keresztül vesztegelt a budapesti reptéren az egyik, Kanári-szigetekre tartó járata. Sajtóhírek alapján a személyzet az utasokat ez idő alatt nem engedte le a gépről, csak pénzért lehetett ételt, italt venni, valamint hideg is volt.

Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője szerint az utasok több száz eurós kárítérítésre jogosultak.

"Fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményeztünk kedden. Van egy EU-s jogszabály, amely szerint ha egy légi járat esetében 3 óránál hosszabb késés vagy pedig járattörlés történik, kártalanítás jár az utasoknak. Ennek a körülményeit kell megvizsgálni" - mutatott rá az InfoRádióban Sára Botond. A kártalanítási összeg 250, 400 vagy 600 euró is lehet esetenként.

A kormányhivatalnak az eljárás során egyébként Írországban, a Ryanair székhelyén kell tájékozódnia a történtekről, a döntéshozatal pedig beletelhet akár egy hónapba is.

Azt kommentálva, hogy sajtóhírek szerint rendőrt hívtak ahhoz a várakozó utashoz, aki a repülőgép vécéjében dohányzott, úgy fogalmazott, "ha így van, ez feháborító".

"Mivel nem ez az első eset a légitársaságnál, ezért a testtartásunk is ennek megfelelő, és

a szigor is ehhez lesz szabva".

Sára Botond szerint a társaságnak igazolnia kell azt, hogy az utasokat megfelelően tájékoztatta, adatokkal kell igazolnia, hogy a késésre, járattörlésre rendkívüli körülmények miatt került sor, valamint bizonyítania kell azt is, hogy minden tőle telhetőt megtett a probléma elhárítására, és az ezzel elszenvedett sérelmet megfelelően kompenzálta. Ugyanis hat órán át nem lehetett elhagyni a gépet, és még a vízért is ellenszolgáltatást kértek" - idézte fel.

A Ryanair akár 500 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságra is számíthat, de mivel a korábbi ügyek miatt 50-100 millió forint közti összegre bírságolták a vállalatot, a fokozatosság elve és miatt 150-200 milliósra kellene lennie a majdani bírságnak Sára Botond szerint.

Ismert, a Ryanairnek 2018 nyarán már volt egy hasonló ügye, akkor poggyászok vesztek el. Abban az esetben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indult a cég ellen eljárás, a kormányhivatal meg is állapította a szabályszegést.

Ujhelyi István is beszállt

Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöki tisztségét is betöltő Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az ügyben azt közölte, azonnali vizsgálatot kezdeményezett a Ryanairnél. Álláspontja szerint ezek az esetek vállalhatatlanok és mindenképpen vizsgálatot, illetve változtatásokat tesznek szükségessé. Úgy fogalmazott: "az elmúlt időszakban szakemberekkel és európai döntéshozókkal közösen megalkottuk és az Európai Bizottság asztalára tettük a Fapados Etikai Kódexet, amely a többi között az ilyen esetekre is előírja a méltányos és elégséges szolgáltatást".

Ujhelyi István az InfoRádiónak azt mondta: személyes találkozót kért a társaság felsővezetésétől, és elvárja, hogy a keddi esethez hasonló helyzetekben az utasokat megfelelő módon tájékoztassák és ellássák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×