Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Újabb eljárás a hajléktalangyilkos kamasz ellen

A fiatal az utolsó pillanatban hozakodott elő egy sztorival arról, ki és mi miatt végzett két hajléktalannal. Ez azonban nem volt igaz.

A Tatabányai Járási Ügyészség a hamis vád bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a fiatalkorú elkövetővel szemben, aki az ellene emberölés bűntette miatt indult ügyben a törvényszéki tárgyaláson valótlanul azt állította, hogy az általa „Maci” becenéven ismert, az eljárás során beazonosított személy fenyegetése hatására, illetve együtt követték el a bűncselekményeket - írta a kemma.hu.

A két hajléktalan férfit 2017-ben brutális kegyetlenséggel agyonverő és kifosztó fiatalkorút a bíróság először 13 és fél év fiatalkorúak börtönére, majd végül, jogerősen tizenöt év szabadságvesztésre ítélte.

A tatabányai fiatal először beismerte, hogy egyedül követte el a bűncselekményeket, majd 2018 májusában, lényegében a perbeszédek előtt hozakodott elő az új történettel, miszerint a brutális támadásokat egy férfi segítségével követte el, akit ő „ Maciként” ismert. E vallomása szerint a „Maci” nevű férfi veréssel fenyegette, a cselekményeket ennek hatására követte el, illetve együtt követték el. A fiú később is fenntartotta minden valóságalapot nélkülöző sztoriját.

A „Maci”-ként megjelölt személyt, akit a bíróság az eljárásban tanúként hallgatta ki.

Az első-és másodfokú bíróságok ítélete szerint a fiú a terhére rótt bűncselekményeket egyedül követte el. Miután

az emberölés bűntette és a kifosztás bűntette miatt indult eljárásban hozott ítélet jogerőre emelkedett, a fiatalkorú vádlottal szemben az ügyészség hivatalból indított eljárást hamis vád bűntette miatt.

Ezt a cselekményt a Tatabányai Járásbíróság bírálja el.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×