Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2020. január 9-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Brüsszelbe érkezett Orbán Viktor miniszterelnök

Nem áll meg, Rómába és Berlinbe utazik onnan; a tárgyalási helyszíneken főként az EU következő hét évének keret-költségvetéséről és a Fidesz európai néppárti tagságáról is szó lesz.

Brüsszelbe érkezett a magyar miniszterelnök - derül ki Orbán Viktor kormányfő friss Facebook-bejegyzéséből.

Mint a rövid írásból kiderül, hosszú nap elé néz.

A következő egy hétben Brüsszelen kívül, Rómában és Berlinben is tárgyal majd. A diplomáciai menün az unió hétéves keretköltségvetése, illetve az Európai Néppárt jövője is szerepel - írta hétfői összefoglalójában a Magyar Nemzet.

Brüsszelben Ursula von der Leyen EB-elnökkel, valamint Charles Michellel, az Európai Tanács első emberével egyeztet, a lap szerint borítékolható, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt konfliktusa is asztalra kerül majd, de az unió hétéves keretköltségvetése lesz a fontosabb ügy.

A kormányfő-pártelnök a hét végén kizárta, hogy a közeljövőben bármikor is bejelentené a Fidesz az EPP-ből való kilépését.

Az EPP egyébként szintén most ül össze, de a Magyar Nemzet úgy tudja, Obán Viktor nem találkozik a pártcsalád elnökével, Donald Tuskkal.

A kormányfő aztán Rómába megy, ahol először Giu­seppe Conte kormányfővel, később pedig a jobboldali olasz pártok vezetőivel egyeztet. Később Berlinben tárgyal Angela Merkel kancellárral és Annegret Kramp-Karrenbauer­rel, a kereszténydemokrata CDU elnökével. A vasárnapi Welt am Sonntag szerint az EPP és a Fidesz kapcsolata biztosan napirenden szerepel Berlinben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×