Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.82
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Az ügyvédek "kaszálására" kíváncsi a Fidesz

A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a "börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula a párt országgyűlési képviselője.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a "börtönbizniszről" bebizonyosodott, hogy az nem egy városi legenda, hanem valós tény, miután az Igazságügyi Minisztérium megerősítette: "feketén-fehéren kimutatható, hogy az ügyvédeknél landolt a börtönkártérítésre kifizetett összegek több mint 60 százaléka".

Kiemelte, a tízmilliárdos iparágon leginkább az ügyvédek, ezen belül pedig a "baloldalhoz és a Soros-hálózatokhoz köthető" ügyvédek gazdagodtak meg, "egyenként százmilliókat is kereshettek".

"Becslések szerint félmilliárdot kaszált Magyar György ügyvéd, aki mellesleg ellenzéki politikusként a 2018-as országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd színeiben indult képviselőjelöltként, azon kívül Karácsony Gergely főpolgármester bizalmasa, illetve Demszky Gábor jogi képviseletét is ellátta" - mondta Budai Gyula.

Hangsúlyozta, Magyar György az "egyike azoknak az ügyvédeknek, akik futószalagon gyártják a magyar állam elleni pereket és az egyik legnagyobb nyertese a börtönbiznisznek". "Ráadásul arról is hallani, hogy a dörzsölt ügyvédek nem csak a magyar államot károsították meg, de még saját ügyfeleiket is átverték és a nekik megítélt kártérítési összegek egy részét nem fizették ki" - tette hozzá.

A Fidesz politikusa szerint ezért mindenképpen szükséges, hogy az ügyben érintett ügyvédek hozzák nyilvánosságra, "mennyit kaszáltak a börtönbizniszen".

Budai Gyulát kérdezték Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester azon kijelentéséről, amelyben "rettenetes képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket. A kormánypárti képviselő válaszában elmondta, a baloldali és liberális jogvédő szervezeteknél továbbra is működik a kettős mérce, hiszen míg a nekik tetsző kérdésekben megszólalnak, addig más témákban nem nyilvánulnak meg. Kiemelte, a Fidesz ezért még mindig várja, hogy ezek a szervezetek is foglaljanak állást Niedermüller Péter kijelentéséről.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×